Half Brother ~ Tizedik fejezet

Utoljára, akkor zokogtam ennyire, mikor a szüleim temetése volt. A szüleim... Az ő történetüket is neki meséltem el legelőször. Mindent vele osztottam meg.
Az idáig lógó lábaimat most felhúztam a kőfal tetejére, s a fejemet a térdemre hajtottam. Olyan szerencsétlen vagyok! Új szabály: sose szeress bele a bátyád legjobb barátjába, aki idő közben a te legjobb barátod is lesz. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállamon megpihenni, s mikor felnéztem Chanyeol könnyektől csillogó tekintetével találkoztam. Nem akartam, hogy hozzám érjen! Hagyjon engem békén, had felejthessem el őt. Arrébb húzódtam, de hiba volt. Túlságosan a fal szélén ültem. Fölkészültem a legrosszabbra, amit idáig nem akartam, de most mégis a küszöbén álltam. Ám két erős kar fonódott körém, s nem hagyta, hogy leessek. Egy biztonságot nyújtó padhoz vitt, ahol az ölébe ültetett, s nem engedett el. Nem tudtam mit akarok. Valamilyen szinten örültem, hogy utánam jött, de nem voltam benne biztos, hogy képes leszek a szemébe nézni, s hallani a hangját. Túlságosan megbántott, de megkérdeztem tőle, amire a legkíváncsibb voltam.... Hogy ki volt az. Nem a feltett kérdésre válaszolt rögtön.
- Annyira sajnálom az egészet! Mikor elmentél tényleg nagyon hiányoztál... Nem ittam sokat, csak két pohárral és megjelentél az ajtóban. Most már tudom, hogy nem te voltál, de akkor határozottan meg voltam győződve róla. Csak annyira emlékszem, hogy felmentünk a szobába. Reggel egy kis papír fogadott, amin minden le volt írva. Többek közt, hogy bedrogozott. Destiny, én tényleg annyira sajnálom! Tudom, hogy most valószínűleg utálsz, de ennyivel tartoztam neked. Valójában sokkal többel... Tudod, csak Kai tudta, de megkértem, hogy ne mondjon semmit, mert személyesen akartam elmondani...
- Ki volt az? – kérdeztem meg újra.
- Carol.
Nem tudom milyen kémiai folyamatok játszódhattak le a testemben, de olyan érzés volt, mintha a szívem le akarna állni. Lehet meg is tette csak a sokk hatás miatt nem érzékeltem. Mikor az élet valamelyest visszaszállt belém, felpattantam Chanyeol öléből, s futni kezdtem. Hallottam, hogy utánam szólt, de nem fordultam meg. Magával ragadott a hév, s nem tudtam megállni a házig. A könnyeim még mindig potyogtak, de már kevésbé sűrűn. A folyosóra lépve jöttem csak rá, hogy milyen csendes a ház. Ilyenkor persze mindenki eltűnik. A pár ajtóval arrébbi helységbe mentem, s a fürdőben levettem a ruháim és a tűz forró zuhany alá álltam. Minden mocskot le akartam mosni magamról, ami a mai napon ért. Nem számít, hogy nem fizikailag fájtak a szavak, de mégis koszosnak éreztem magam mindenhol. Az ajtón öklök dörömbölése hallatszott, de túlságosan messze volt a gondolataimtól, hogy ráfigyeljek. Kis idő után már a zuhany tálcán ültem, s a víz úgy égette tovább a bőrömet.
Nem tudom elhinni, hogy Carol ilyen tettre vetemedett. Bíztam benne. Volt idő, mikor csak ő volt nekem. A bátyám befogadta. És tessék, ez az ő hiper-szuper hálája. Ennyire szörnyű lennék? Mindenki elfordul tőlem. A szüleim azt akarták, hogy abban az autóban haljunk meg mindhárman, a bátyámat nem érdekeltem, Carol meg elveszi tőlem, aki a legfontosabb mérföld kövem volt. A barátaim titkolóznak a hátam mögött és úgy tesznek, mintha minden rendben volna.
Mikor rájöttem, hogy a lelki mocskot, - ami valójában én vagyok – nem tudom eltűntetni a csobogó vízzel, kimásztam a zuhanyzóból, s miután megtörölköztem felvettem egy rövid nadrágot, plusz egy pólót, ami valószínűleg Chanyeolé, mivel négyszer akkora volt, mint amekkora kellett volna. Lementem a konyhába inni egy pohár narancs levet, s mikor visszafele menet a nappalin keresztül mentem, megláttam ahogy Chan a kanapén fekszik. Apró mosoly jelent meg az arcomon. Milyen figyelmes... De aish! Nem haragszom rá, és nem is akarom, hogy magát hibáztassa olyanért, ami az én hibám. megköszörültem a torkom, s rám irányította tekintetét, s mikor intettem neki, hogy jöjjön, lassan feltápászkodott, s követett. A szobában befeküdtem a helyemre, és Chanyeol is hasonlóan tett, s mikor lefeküdt hozzá bújtam. A karjaival közelebb húzott magához.
- Szeretlek! – suttogta a hajamba.
- Én is téged.
Nyomtam egy puszit a mellkasára, s utána elnyomott az álom.
Reggel a napsugarak vakító fénye miatt keltem. Nem tudom, hogy örüljek e neki, vagy sem. Álmomban minden olyan szép volt, most meg visszakerültem a rémítő valóságba. Kicsit még csukva tartottam a szemem, de nem sikerült visszaaludnom. Feladva kikeltem az ágyból, s lementem a földszintre.
- Jó reggelt! – köszöntem a nappaliban ülőknek.
Csend lett és mindenki felém nézett. Ria felpattant a helyéről, s felém sietett. Szorosan megölelt.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtuk el. Baekkel úgy gondoltuk, mikor visszajössz személyesen mondjuk el a jó hírt, de megelőztek. Sajnálom!
- Jó hír? Az neked jó hír, amit tegnap elmondott Kai?
Összezavarodtam. Mióta jó hír az, ha megcsal a párod ráadásul nem egy ismeretlennel?
- Szóval nem örülsz, hogy nagynéni leszel? – sütötte le szemét.
- Mi? Te...te...te terhes vagy?? Mikor, hogy?? Várj! Ezekre nem kell válaszolni, mert nem érdekel. De.... Ez tényleg jó hír!

Half Brother ~ Kilencedik fejezet

Toporzékolva vártam, hogy a gép végre megálljon, s mikor ezt megtette rohanva hagytam el. Szitkozódtam pár sort, amiért a kijárattól ilyen messze kellett megállnia a repülőnek. Mikor beértem a váróba körbe néztem, de senki ismerős arcát nem láttam. Elővettem a telefonomat, s írtam Chanyeolnak egy SMS-t

„Mit csinálsz?”

„Az ágyon fekszek és nézem a TV-t. Miért?”

„Csak kíváncsi voltam...”

Elfelejtette volna? Csak én vártam ennyire, hogy visszaérjek? Csalódottan raktam el a telefonom, s lehajtott fejjel elindultam a kijárat felé, hogy fogjak egy taxit. Pár lépés megtétele után valaki nekem jött. Felnéztem az illetőre, s nagy mosoly terült szét az arcomon. Mégse felejtette el! A nyakába ugrottam, s amilyen szorosan tudtam magamhoz öleltem. Egyet – kettőt forgott velem, majd lerakott a lábamra, s adott egy csókot a homlokomra. Ezzel az egy gesztussal nem lehet bepótolni az elmulasztott heteket, de mégis valamennyire kárpótolt. Mint a drog függőknél. Elveszik tőlük bizonyos időre a szert, s az első adandó alkalommal mikor esélyük van újra belekóstolni a mennyországba, valamilyen szinten sokkal intenzívebb hatást érnek el vele.

Hiányzott.

Szorosan hozzá bújtam, hogy az illatát és egész lényét újra magamba szippantsam. Nem lehet vele betelni.

Kézen fogva hagytuk el a repteret, s felültünk a motorjára – ami inkább egy nagyobb robogó. Az óriás házba érve, óriási csend fogadott. Reméltem, hogy itthon lesznek a többiek, hogy elmondhassam elköltözöm. Chanyeol a kanapéhoz húzott. Berakott egy filmet, majd mellém ült. Egymást ölelve figyeltük a műsort, de egy idő után éreztem, ahogy karjaim alatt egyre feszültebb.

-            Mi a baj? – kérdeztem, a fejemet felemelve.

-            Semmi....vagyis valamit el kell mondanom. – bátorítóan pillantottam rá. – Amíg nem voltál itthon...

-            Szervusztok gerlicéim! – esett be az ajtón Baekhyun.

Tényleg majdnem elesett volna, ha Ria nem fogja meg.

-            Hagyjátok, kicsit felöntött a garatra. Viszont, ha kettesben akartok lenni ajánlom találjatok egy másik helyet, mert nem sokára megérkeznek a többiek is. És én mondom, nem a legjobb formájukban. – miközben Ria magyarázott, Baek folyton a fülét akarta megnyalni.

Akaratlanul is felnevettem, mikor sikerült neki.

-            Pfujj Baekhyun!! – csapott az említett fejére. – Az előbbit komolyan mondtam. – nézett ránk, majd újra Baekhyunnek szentelte az összes figyelmét. – El se tudom hinni, hogy ennyire nem bírjátok az alkoholt. De legalább, akkor ne innátok! – ezt inkább már magának mondta, mint sem a részeg párjának.

Chanyeolra sandítottam, aki maga elé meredve, fapofával figyelte a cselekményeket. Könyökömmel megböktem, hogy visszatérjen a való életbe. Megrázta a fejét.

-            Destiny, tényleg el kell valamit mondanom! Tudom, hogy meg fogsz u... – megint csak nem bírta befejezni, amit akart, mert megérkezett a részeg EXO maradék hét tagja is.

Chanyeol a fejére ütött, majd egy sor trágár szót elmotyogott az orra alatt. Oh, ha elmondaná mi baja van. Néma embernek senki sem érti a szavát.

-            Szia, Desy! De jó, hogy megérkeztél. Sajnáljuk, hogy ily módon köszöntünk, de hajthatatlanok voltak a bulival kapcsolatban. – egy ismeretlen lány magyarázkodott, miközben a többiek a földön ülve vártak valamire. – Bocsánat! Be se mutatkoztam. A nevem Sophie, és jelenleg az EXO új dalszerzője.

Felpattantam a kanapéról, hogy kezet foghassak vele és én is bemutatkozhassak, de a hirtelen keletkezett zűr miatt kissé nehézkes volt.

-            Az „Én vagyok Lay legjobb barátnője” részt kihagytad. – vigyorgott Sehun.

-            Még hogy legjobb barát... Ugyan Sophie tudjuk mi folyik köztetek.

Szegény lány teljesen elpirult Kai szavai után. Ki más mondhatta volna ezt, mint ő? Hisz minket is ő buktatott le.

-            Ha már a kapcsolatoknál tartunk. Chanyeol elmondta már neked, hogy megcsalt?

A jó kedvem, úgy szállt el, mint a lehelet a hideg napokon. Ettől volt olyan feszült? Ezt nem tudta elmondani? Két hétig voltam távol, de minden nap beszéltünk. Hány alkalma lett volna, hogy elújságolja, bocsika már nem kellesz, ezért másnál kerestem vigaszt.

Kérdőn tekintettem rá, hogy megcáfolja vagy valami, de csak lesütött szemekkel nézte a padlót. Tényleg igaz. A rohadt életbe! Az se érdekelt, hogy nincs rajtam semmi meleg cucc, csak minél előbb ki akartam szakadni ebből a légkörből. Nem akartam egy levegőt szívni vele. Undorodtam tőle!

-            Hé, Desy! Hova sietsz? – ragadta meg Baekhyun a karomat, s mikor ránéztem könnyes szemeimmel, valami megcsillant a szemébe, s Riával összenéztek.

Tudták. Mindenki tudta ebben a hülye szobában csak én nem. Az ajtón kilépve még annyit hallottam: „Nem hittük, hogy ennyire rosszul fogja viselni...” Már, hogy ne viselném rosszul? Hisz most derült ki, hogy a barátom megcsalt. És még csak nem is tőle tudtam meg.

Az utam a folyóhoz vezetett, de nem azért, hogy leugorjak. Nem. Egyszer már beleestem abba a hibába, hogy elfutottam a gondjaim elől. Most nem fogok. Van egy bátyám, akit nem hagyhatok itt. A barátaimról nem is beszélve. Hiába titkolóztak a hátam mögött, rájuk nem tudok haragudni.... ahogy Chanyeolra sem. Minden egyes pillanatban megjelent előttem egy kép, amin mással csinálja ugyanazt, mint velem. Szőrnyű a tudat, hogy nem kellek neki, de mégsem tudok rá neheztelni. Még idejében kiderült legalább. S mintha a jövőbe látnék. Megvettem azt a lakást, bár nem ezért, de így is jó lesz. Nem kell mindennap néznem, ahogy nyalakodnak az új barátnőjével, mert biztos ott fog lakni. Istenem! Hol rontottam el? 

Half Brother ~ Nyolcadik fejezet

Baekhyun morcos arckifejezéssel próbálta az engem ölelő fiút nézni, de pár perc után nevetve felhagyott tervével, s közelebb lépve megveregette Chanyeol vállát, s a fülébe suttogott valamit.

-            Egyet kérek. – szólalt meg Suho. – Az éjszakák csendesek legyenek.

Rajtam kívül mindenki hangos nevetésben tört ki. Lehajtott égő fejjel álltam. Miért hiszi mindenki, hogy most rögtön le akarunk feküdni? Mondhatni fél órája vagyunk hivatalosan is együtt. A szoba még oké, mert Carol nem alhat a kanapén, de ha ő nem lenne itt biztos nem egyeznék bele. Nekem ez túl gyors. Nem volt még barátságnál magasabb fokú fiú barátom, ezért nem vagyok tapasztalt, de ugye nem csak szerintem abszurdum rögtön le is feküdni? Ráadásul csak egyetlen éjszakáról van szó.

Mivel nem kellett a cuccaimat kipakolni a szobámból, csak egy pizsamát szedtem ki a szekrényemből és átsétáltam az újdonsült hálószobámba. Késő volt és a napom is elég eseménydús, ezért átvettem a ruhámat és bedőltem az ágyba. Abban a pillanatban boldog voltam, de ugyanakkor féltem is. Ugye ez az egész nekem nagyon új, s nem szeretnék elrontani semmit. Félek, hogy Chanyeol rájön hiba volt, hogy beengedett az életébe és valamiért csalódást okozok neki. Azon a valamin pedig a büntetésemet értem, amit a megszegett szerződés miatt fogok kapni. Talán fel lehetne bontani azzal, hogy elköltözök?

-            Mi a baj Tiny? – feküdt mellém Chan.

A könyökén támaszkodott, s úgy vizslatott nagy szemeivel.

-            Semmi.  – hazudtam, s magamra erőltettem egy mosolyt.

-            Akkor aludjunk. Hosszú volt a nap.

Feljebb tornázta magát az ágyon, s a derekamnál átölelt, s kis kifli – nagy kifli pozícióban aludtunk el. Hajnaltájban arra ébredtem, hogy ver a víz. Kinyitottam a szemem, s minden értelmet nyert. Chanyeol a hasamon feküdt. Fekete haja szétterült a testemen. Olyan szívesen beletúrtam volna, de nem akartam felkelteni. Végül csak győzött a késztetés, s finoman elmélyesztettem benne az ujjaimat. Mocorogni kezdett, majd egy sóhaj kíséretében újra hangosan szuszogott. Igazából ilyenkor lehet hallani, hogy milyen hangosan is veszi a levegőt. Nehezen kihámoztam magam alóla, s lementem inni egy pohár hűsítő üdítőt. A falon lévő órára pillantva nem is volt annyira hajnal, sokkal inkább kora reggel. Bár attól függ, hogy kinek a szempontjából nézzük a napszakok behatárolását. Visszamentem a szobába, s a szekrényből elővettem a futó ruhámat. A fürdőben megmosakodtam és átöltöztem, majd indultam az újonnan kiötlött reggeli futásomra. A folyó mellett mentem végig. Eléggé fújt a szél és a hajamat mindig az arcomba fújta. Mindennek ellenére lefutottam tisztességesen a körömet. Óriási csönd fogadott a házba belépve. Mindjárt kilenc óra és még mindenki alszik? Ekkor jutott eszembe, hogy Carolnak ma korán kell mennie dolgozni. Felmentem az emeletre, s bekopogtam a szobájába. Nem jött válasz ezért benyitottam. Üres volt. Az ágya be volt vetve és minden rendezett. Biztos elkerültük egymást – gondoltam. A hasam egy nagyot kordúlt, jelezve, hogy valami élelmiszert kéne bejuttatnom a szervezetembe.

A konyhában készítettem magamnak a tegnap vásárolt müzliből egy tányérral, s leültem az asztalhoz. Miközben a reggelimet kanalaztam a mellettem lévő újságot lapozgattam. Eleinte semmi érdekes nem volt benne, de a vége felé haladva, megálltam egy pillanatra. Lakás hirdetések voltak. A tegnap esti gondolat - hogy ha elköltözök talán nem lesz semmi gond - újra előjött. Szememmel gyorsan átfutottam a kínálatot, majd becsuktam a pletykalapot, a tányéromat a mosogatóba raktam, s felmentem a szobánkba. Chanyeol a hasán feküdt, a párnát magához ölelve szuszogott még mindig. Mellé másztam, s apró puszit leheltem az orrára. Nem adott semmi jelet, hogy ébredezne, ezért elnyíló ajkára is adtam egyet. Elmosolyodott, majd a párnát félre dobva, engem ölelt magához.

-            Jó reggelt gyönyörűm!

-            Neked is, de ne hívj így!

-            Miért? Tán nem érzed magad annak?

Nemlegesen ráztam a fejem. Feljebb tornázta magát, de csak annyira, hogy elérje a telefonját. Feloldotta a kijelzőt, majd felém fordult, s csak a vaku villanását láttam, mire befogtam a szemem.

-            Első megmérettetésem, hogy Destinynek bebizonyítsam, milyen szép. Második, rávenni, hogy itt Koreában elkezdje az egyetemet szeptembertől. Mivel most van július még van egy hónapod beiratkozni. Esetleg még el is kísérlek.

-            A másodikkal kapcsolatban nem kell túlságosan győzködnöd. – villantottam rá egy mosolyt.

Nagy mancsával meglapogatta a hajamat, s viszonozta a vigyoromat.

°°°

Amerikában minden jól ment. Igaz néha nagyon felidegesítettek, de sikerült rendeznem az ügyeket, amikért ide repültem. Köztük a házat is sikerült eladnom. A maradék cuccomat, ami ott maradt egy költöztetővel Koreába küldtem az új lakásomra. Még senkinek nem szóltam, hogy vettem egy házat az EXO rezidencia környékén. Imádtam velük lakni, de nem akarok életem végéig a nyakukon lógni és persze más okom is volt. Lehet, hogy Chanyeollal kevesebbet fogunk találkozni, de az is elképzelhető, hogy hozzám költözik majd idővel. Bármelyik opciót is választja, nekem meg fog felelni, mivel csak pár háztömbnyivel van távolabb tőlük.

A repülőútból mindössze félóra volt hátra, de már az is kínszenvedés volt. Két hete nem láttam a srácokat és már nagyon hiányzik a hülye fejük. Chanyeolról ne is beszéljünk. Már a búcsúzás pillanatában azt akartam, hogy jöjjön velem, vagy hogy el se kelljen mennem. Igaz, hogy majdnem minden nap beszéltünk telefonon, de mégis másabb, mint ha ott lenne a közvetlen közelemben. 

Half Brother ~ Hetedik fejezet

Mikor kiürítettek minden dobozt, összeszedtem őket és elraktam. Egy picit beszélgettünk a parkettán ülve, majd elnézést kértem, hogy feltartottam őket és haza indultam. Próbáltak maradásra bírni, hogy a nap végén együtt menjünk haza, de fáradtságra hivatkozva eljöhettem. Otthon bementem a szobámba és ledőltem az ágyra. A plafont bámultam mikor megszólalt a telefonom. Kihalásztam a földre ledobott táskámból és a nevet meg se nézve a fülemhez emeltem. 
- Haló? – szóltam bele. 
- Szia, Destiny! Mi újság? – érdeklődött Carol. 
- Semmi új. És Veled? 
- Hát az van... Itt vagyok Szöulban éppen hozzátok tartok. 
- Mi? – csak ennyit bírtam kinyögni. 
Amíg ide nem ért, elmesélte, hogy áthelyezték egy itteni kórházba. És jelenleg nincs hol laknia, de holnap már kezd az új munkahelyén. Megkért, hogy kérdezzem meg a bátyámat, hogy egy kis ideig had lakhasson itt. Persze Baek beleegyezett volna, de az ügynökség már nem nézte volna jószemmel, ha még egy külsös idejönne lakni, de egy éjszak belefér Baek szerint. Helyesbítve, azt mondta: „Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, és egy éjszakát könnyű eltitkolni.” 
Amikor meghallottam a csengőt lerohantam, hogy mihamarább kinyissam az ajtót. Carol nyakába vetettem magam és jól megszorongattam. Lehet, hogy a dilidokim volt, de valahogy nem az orvosomként tekintek rá inkább, mint a nővéremre. Ő is részesített a levegőt kiszorító ölelésében, majd nevetve bementünk a házba. 
- Egyenlőre a szobámba leszel elszállásolva. 
- Az is tökéletes! Köszönöm, hogy számíthatok rád. 
Felcipeltük a csomagjait a szobámba, majd az ágyra ülve részletesebben elmagyarázta az áthelyezésének okait. Végül rám került a sor és nekem kellett beszámolnom a mindennapjaimról. Nem akartam elmondani neki a Chanyeollal való kapcsolatunkat, de úgy éreztem valakivel meg kell osztanom. Ki más lenne, ha nem ő? Elmeséltem neki azt az estét mikor bevallotta, hogy kedvel, azaz a tegnapi napot. Döbbenve hallgatta a részleteket. Annyira lesokkolódott, hogy eltartott egy kis ideig míg összeszedte a gondolatait. Először szorosan átölelt és azt kántálta, hogy „Destinynek barátja van!”, majd az őrült ötleteit kezdte ecsetelni. Hitetlenkedve néztem rá, hogy mik járnak az eszébe. Az biztos, hogy egyik tervet se fogom megvalósítani. Inkább az esti sétánál, majd kiderítem. 
Ez után lementünk a konyhába vacsorázni. A maradék tésztát elosztottuk, s a pulthoz leülve elfogyasztottuk. Mire befejeztük a fiúk is haza értek. Mivel már ismerik Carolt, jó barátként fogadták. Baekhyun a hasát fogva leült egy székre. 
- Olyan éhes vagyok. – nyivákolt, mint egy kis macska. – Ugye maradt még abból az isteni kajából? – nem legesen ráztam a fejem, mire még jobban hisztizett. 
Nála jobb báty nincs, de néha annyira gyerekes tud lenni. A szenvedésén mindenki nevetett, majd hátrálva bent hagytuk a konyhában az éhező hasával együtt. Chanyeol megint külön vonult, s felment a szobájába. 
- Ennek már megint mi baja? – mutatott utána Kai. 
- Megyek megnézem. 
Lassan haladtam felfele, hogy legyen időm gondolkodni. Mire az ajtajához értem, elszállt minden bátorságom. Hogy kéne rákérdeznem? Egyszerűen csak be kéne mennem és a lényegre térni. 
Bekopogtam, de úgy mint reggel most se jött válasz ezért benyitottam. A szoba üres volt, de a fürdőből hallottam a víz csobogását. Leültem az ágyára, s vártam, hogy kijöjjön. Percek teltek el, mikor a víz már nem zajongott, s nyílt az ajtó. Csak egy alsónadrág volt rajta. A vízcseppek a mellkasán csordogáltak le, egyenesen a padlóra. Nagyot nyeltem. Erre nem voltam felkészülve. Túl sok vér száguldott az arcomba, amitől úgy néztem ki, mint egy jól megérett alma. Lesütöttem a szememet, s vártam, hogy felöltözzön, de nem mozdult. 
- Mit keresel itt? – a hangja nem volt tele kedvességgel, mint általában. 
- Kérdezni akartam valamit. 
- Akkor mért nem teszed? – förmedt rám. 
- Miért vagy ilyen? 
- Milyen? 
- Ilyen... érzéketlen, tuskó. 
Nem válaszolt. A plafonra emelte a tekintetét, s egy nagyot sóhajtott. 
- Rendben. Érzéketlen vagyok. De mégse ölelgetek és puszilgatok más lányokat! 
- Én nem is... Kaira gondolsz? Komolyan azért viselkedtél egésznap így, mert megöleltem Kait? 
- Meg is pusziltad! 
Felpattantam az ágyról, s elé lépkedtem. Felnéztem rá, s úgy folytattam. 
- Reméltem, hogy tudod, de ezek szerint el kell ismételnem. – kis szünetet tartottam. – Téged szeretlek Park Chanyeol! De ezt tegnap megbeszéltük. Úgy tűnik kicsi a memóriád. 
- Igen kicsi. Elismételnéd, amit az előbb mondtál? 
Végre szívemből nevettem. A fejemet rázva átöleltem, s vizes mellkasához bújtam, s bársonyos bőrébe suttogtam a következő szót: „Szeretlek!” 
Egy picit távolabb tolt magától, de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. 
- Én is szeretlek Destiny! 
Két tenyerébe fogta az arcom, s megcsókolt. Ez volt életem első csókja, de azt hiszem azt akarom, hogy ez legyen az utolsó is. Mármint Chanyeol csókja legyen az utolsó. 
Az ajka forró volt, s nedves. Túl szép, hogy valódi legyen. A pillangók heves szárnycsapkodással jelezték, hogy többet akarnak. 
- Tudtam, hogy van köztetek valami! – rontott be az ajtón Kai, ezzel félbeszakította életem első csókját. 
- Kik között van és mi? – érkezett meg mindenki. 
Tátott szájjal figyeltek bennünket, majd Sehun megszólalt egy perverz vigyorral. 
- Akkor meg is van oldva a szoba kérdés. Destiny beköltözik Chanyeolhoz és Carolé lehet Destiny szobája. – csapta össze a kezét. 
- Az ki van zárva! Nem engedem, hogy megrontsa ez itt... – mutatott Chanre. – a drága hugicámat. Gyere el attól a pedofiltól Desy. – intett magához Baek. 
Alig bírtam visszafolytani a kitörni készülő nevetésemet. Chanyeolra emeltem a tekintetem, s látszott, hogy őt is szórakoztatja a szituáció. Mögém állt, s úgy karolt át a nyakamnál, az állát pedig a fejem tetején pihentette. Nem túl gyors ez a tempó? Lehet nem kéne rögtön egy szobába „költöznünk”. 
- Nekem teljesen megfelel Sehun ötlete. 
Nem láttam Chan arcát, de biztos önelégült fejet vághatott.

Half Brother ~ Hatodik fejezet

Reggel, mikor felébredtem lementem a nappaliba. Egy rajzfilm ment és mindenki azt nézte. Kivéve Chanyeolt. Elindultam a konyha felé, ahonnan fincsi illatok szállingóztak.
- Jó reggelt! – köszöntem mellé állva.
- Neked is. Hogy aludtál? – szeme sarkából rám sandított.
- Köszönöm jól. És te? – válaszként csak nevetett, s magához ölelt.
Beszívtam bódító illatát és ha lehet még közelebb bújtam hozzá.
- Chanyeol! Mikor lesz kész a kaja? Éhen pusztulok. – nyivákolt drága bátyám az asztalhoz leülve.
Szemét becsukva szimatolta a levegőt, s erre egy hangosat kordúlt a gyomra.
- Hé! Itt meg mi folyik? – mutogatott az ajtón belépő Kai, mire Baek is kinyitotta a szemét.
Most vettem észre, hogy Chan még mindig engem ölel, csak úgy, mint én őt. Gyorsan elengedtük egymást és egyet hátra léptem. Megköszörültük a torkunkat.
- Miért? Kiöntöttél valamit a padlóra? – poénkodott Chan.
- Haha nagyon vicces. De én rátok gondoltam. – leült egy székre, s úgy nézett minket.
A fejem biztos egy paradicsomra hasonlított.
- Tudod Kai, néha túl kombinálsz bizonyos dolgokat. Mi is szoktuk egymást ölelgetni, akkor Destinyit miért ne ölelhetném át? – végig a reggelit kavargatta, de az utolsó szavaknál rám nézett, amitől még pirosabb lettem.
Oda ugráltam Kaihoz és a vállát átölelve nyomtam egy puszit az arcára, majd összeborzoltam a haját és nevetve leültem a mellette lévő székre. Haragosan rám nézett és elkezdte igazgatni a haját. Valamit morgott az orra alatt a frizurájával kapcsolatban, de a figyelmemet az elém tett ételre irányítottam. Halkan mormoltam egy köszönömöt, majd rögtön neki álltam elfogyasztani a villás reggelimet.
Az illatokra megérkeztek a többiek is. Ők is az asztal köré gyűltek és kiszedték a maradék ételt a serpenyőből. Mikor befejezte mindenki, vállaltam, hogy elmosogatok. Összeszedtem a tányérokat és elkezdtem mosogatni. Mivel elég sokan vagyunk eltelt egy kis ideig, amíg mindent elmostam és elpakoltam, de úgy egy óra múlva kész lettem. Felmentem az emeletre, s Chanyeol szobájába mentem. Nem gondolkodtam csak a lábam vitt. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz ezért benyitottam. Chan az ágyán feküdt a plafont bámulva. Nem nézett rám. Vagy túlságosan bele van mélyedve a gondolataiba, vagy csak nem akar tudomást szerezni rólam. Közelebb lépkedtem hozzá, s leültem az ágy szélére.
- Min gondolkodsz annyira? – kérdeztem kíváncsian.
Rám nézett, majd tekintetét visszairányította a plafonra és megvonta a vállát. Láttam rajta, hogy valami bántja.
- Mi a baj? – nem mondott semmit.
Egy sóhaj kíséretében felálltam és az ajtóhoz sétáltam.
- Nem tudom mi bajod lett hirtelen, de ha úgy gondolod és beszélni szeretnél róla tudod hol találsz. – még egy utolsó pillantást vetettem rá, de még mindig azt a nagyon érdekes pontot vizslatta a feje fölött.
Kiléptem a szobából, s elmentem felöltözni. Miután kész lettem. Megnéztem a hűtőt és a szekrényeket, hogy miket kell venni, s azokat össze is írtam. Egy cetlire lefirkantottam, hogy elmentem vásárolni, majd elindultam. Egész úton a mai nap történésein gondolkodtam. Mi történhetett, hogy a mindig vigyorgó srác most teljesen maga alatt van? Akármennyit gondolkodtam nem jöttem rá a megoldásra.

A bevásárló szatyrokat lepakoltam a konyha pultra és gyorsan kipakoltam. A hűtő ajtót becsukva láttam meg egy cetlit, amin annyi állt, hogy későn érnek haza a próbájukról.
Mivel semmi főtt étel nem volt a hűtőben neki álltam ebéd-vacsorát készíteni. Bekapcsoltam a rádiót és az ismerős dalokat az előadókkal énekeltem vagy dúdoltam. Ha nem hall senki, akkor szívesen énekelek, mint most. De ha egy lélegző élőlény is tartózkodik fél kilóméteres körzetben, akkor inkább befogom a számat.
A főzést befejezve, ránéztem az órára, ami 3:32-tőt mutatott.
Biztos éhesek lehetnek a srácok. – gondoltam. Kerestem kilenc dobozt és elcsomagoltam az ételt, mindenkinek külön. Mikor ezekkel megvoltam, bezártam az ajtót, s a buszmegállóba sétáltam és vártam a megfelelő buszra. Tizenöt perc múlva az ismerős irodaépületben voltam és a huszonkettedik emeletre tartottam. A lift csilingeléssel jelezte, hogy megérkeztem az emeletre. Kilépve a felvonóból megkerestem az „EXO próbaterem” feliratot, s kopogás után benyitottam. A Call Me Baby szólt és a hozzá tartozó táncot gyakorolták. Csendben becsuktam magam után az ajtót és a terem hátuljába sétáltam. Lepakoltam a zacskókat és leültem a földre. Néztem a mozgásukat, s közben azon töprengtem, hogy tudnak ilyen egyformán mozogni, és éneklés közben, hogy nem purcannak ki? Ráadásul ezt órákon keresztül csinálják. Ha nekem kéne egyszerre táncolnom és énekelnem, abból jó biztos nem sülne ki.
- Ti nem érzitek a kaja illatot? – szimatolt a levegőbe Xiumin, ezzel visszarángatva a jelenbe. – Lehet túlságosan éhes vagyok és kezdek hallucinálni.
- Hali srácok! – álltam fel a földről, s intettem nekik. – Gondoltam éhesek vagytok, szóval hoztam egy kis harapnivalót.
- Uuuuh... Te gondolatolvasó vagy! – mondta Chen.
Mindnyájan megrohamozták az étellel teli szatyrokat és már ettek is. Jó volt nézni az étvágyukat. Ők bármikor, bármennyit képesek lennének megenni tök mindegy miből.
- Te nem eszel Desy? – érdeklődött D. O.
Válaszként megráztam a fejem és tovább néztem, ahogy tömik a majmot. Akaratlanul is Chanyeolra tévedt a tekintetem, aki szintén engem nézett. Nem tudtam kiolvasni a szeméből, hogy mire gondol. Pár másodperc után megszakította a szemkontaktust, s tovább turkálta a tésztát. Lesütöttem a szemem és a cipőm orrát fikszíroztam. Mi történhetett? Tegnap bevallotta, hogy kedvel és még reggelinél is normálisan viselkedett. Azóta ilyen, mióta a szobájában volt. De ha valami bántja, miért nem mondja el? Ennyi idő alatt azt hittem megismert. Tudhatná, hogy meghallgatom bármiről is legyen szó. Szarul esett – e a viselkedése? Rohadtul! Vagy talán azért viselkedik így, mert a kiadónál rájöttek, hogy több van köztünk mint barátság és elmondták neki a szerződés dolgot? Ha ez így van, akkor nekem lőttek.

Butterfly ~ Nyolcadik fejezet

-Thea... Remélem értékeled az őszinteségemet, de ez a Théo alak egy nagy barom!
-Mit tegyek? Bin kérlek segíts! – könyörögtem.
-Elmondom mi lesz. Ugye Eunwoo hívott téged a bulinkra. Mellékesen megjegyezném, hogy igen figyeltem rád és tudom, hogy ez az időszak nehéz neked, de most tényleg egy pasira van szükséged! És nincs is jobb ennél az alkalomnál. Régen ez volt életed legszebb időszaka, ami végül a legrosszabba torkollott. Itt az ideje, hogy ugyan ebben az időben találj rá újra a boldogságra!
Elgondolkodtatott, az amit Moonbin mondott. Sikerülne a rossz emlékeket átírnom magamban jókká? Tegyük fel, hogy sikerülhet. Bin szerint valakit kell találnom, aki segíthet benne. De kit? Erre szokták mondani, hogy a Sors kezére bízom magam? Lehet. Túl sokszor válaszolom azt, hogy lehet? Talán... Azzal kéne folytatnom, hogy ezekre a kérdésekre, amikre lehettel válaszoltam, olyanná változtassam, ami magabiztossá tesz?

-A lényeg Thea, hogy nem akarlak rábeszélni, de ezt mindenképp gondold át. Ja, és köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal! Tényleg jól esik... Nővérkém. – jelent meg a szája sarkában egy apró mosoly, ami engem is ugyan arra a tettre kényszerített. – És remélem, hogy a továbbiakban is a segítségedre lehetek.

°°°

Végül eljött az a bizonyos este... A házat fel sem lehetett ismerni a sok neonfény miatt. A dübörgő zenét két utcával arrébb is biztosan lehetett hallani, és az alkoholt minden tudatlan megérezné, aki belépne az ajtón. Több tucat ember eljött a partira és a hangulat is a tetőfokon járt este kilenc órakkor.

-Thea! – szólt egy hang a hátam mögül, mire megpördültem tengelyem körül. – Most érkeztél? – érdeklődött Bin, kezében egy piros papír pohárral.

Válaszként csak bólintottam. Átkarolta a vállamat, s beljebb húzott a táncoló tömegbe. Túl fogom élni – ismételgettem magamba.

-Légy jó! Megyek köszöntöm az embereket. – suttogta a fülembe, majd eltűnt a tömegben.

Mire ellenkeztem volna, hogy nehogy egyedül merjen hagyni, már nem láttam sehol. És ami még jobban megijesztett, hogy a bandából senkit nem láttam. Jól van Dorothea, megtudod csinálni! – bíztattam magam. Csak az a helyzet, hogy nem egészen jött be. Az emberek körülöttem a zene ütemére táncoltak, így próbáltam én is mozogni. Kívülről biztos úgy néztem ki, mint aki életében nem táncolt. Pedig elvileg tanár vagyok. Mire észbe kaptam már egy üres pohár volt a kezembe, s annak tartalma a torkomat égette végig. A zene egyre jobban átjárta a testemet és egész beleéltem magam, míg valaki meg nem fogta a csípőmet és úgy ringatózott velem. Olyan szorosan tartott, hogy nem tudtam hátra nézni az illetőre.

-Folytasd, amit idáig csináltál - súgta a fülembe az idegen.

Hiába csak egy pohárkával ittam abból a löttyből, de az olyan ütős volt, hogy nem ellenkeztem. Lehet máskor is kérek abból a valamiből, mert sokkal felszabadúltabb vagyok.

Tánc közben még lecsúszott néhány pohár alkohol, s néha elcsattant egy – egy csók is, ami más körülmények között nagyon zavarna, de most úgy érzem, végre élek. Ez jó, nem? Végülis ezt akartam

A partnerem egy idő után megunta a táncot, s kezemnél fogva kezdett húzni a lépcső felé. Nagyon remélem, hogy csak vécéznie kell, és nem szeret egyedül kimenni azért rángat maga után!

Az emeletre érve, lassított a tempóján, de csak azért, mert minden szobába benyitott, ami a folyosón volt, s mikor talált egy üreset behúzott, becsukta utánunk az ajtót, s már csak azt éreztem, ahogy a hátam a keményfának csapódik. Hát ebből nem csoportos pisilés lesz Egy pillanat! Mégis mi a jó francot csinálok? Ennyire biztos nem üthettem ki magam.

-Sajnálom, de nek- próbáltam eltolni magamtól, a nyakamra tapadó srácot.

-Css Ne mondj semmit. Csak élvezd! – suttogta.

-Épp ez az! Nem akarom élvezni, főleg nem veled!

Jó formán nem értem el semmit, csak azt, hogy jobban lefogjon. Hiába ficánkoltam, a szorításán nem engedett. Fájdalmamban párszor felsikkantottam, de ezt meg se hallotta.

Butterfly ~ Hetedik fejezet

Mikor hazaértem, elkészítettem a kedvenc innivalómat, s tele engedtem a kádat forró vízzel. Levetettem a ruháimat, s elmerültem a melegségben. Oly annyira ellazított, hogy majdnem elaludtam, de a telefonom csörgése ébren tartott. Megtöröltem a kezemet és a telefont a fülemhez emeltem.
-Haló? – szóltam bele.
-Szia, Thea! Elfelejtettük mondani, hogy 31-én, év avató bulit tartunk és szívesen várunk téged is. – hadarta Dongmin.
-Ühm... Szia Eunwoo! Köszönöm, hogy szóltál, de nem hiszem, hogy megyek. Ebben az időszakban jobban szeretek egyedül lenni.
-Ugyan, ne hülyéskedj! Töltsd velünk a szilvesztert. Neked is jobb, ha társaságban vagy!
-Nem tudom... Még átgondolom! – nyugtattam meg.
-Minden rendben veled?
-Persze, csak pihennem kell. – és végleg le kell zárnom magamban a múltat, tettem hozzá magamban.
Dongmin szerencsémre elhitte, amit mondtam, így hamar letettük a telefont. Utána már nem volt kedvem a kádban maradni, ezért felöltöztem és bedőltem az ágyba. Nutella hamar befészkelte magát a nyakhajlatomba, s buksiját vállamon pihentette.

Lehet tényleg csak az ünnep hozta ki belőlem az emlékeket, s ha kipihenem magam minden olyan lesz, mint volt. De nem így történt... Akármennyire elszerettem volna felejteni, a sors ellenem dolgozott. A fránya közösségi oldalak is csak egy hírt voltak hajlandóak mutatni. „Két év házasság után végre megszületett első közös gyermekük!”
Csak kíváncsiságból, de rámentem az egyik ilyen cikkre, de bár ne tettem volna.
A képen egy fiatal pár volt, kezükben a gyermekükkel. Látszott az arcukon, hogy nagyon boldogok. A nő szép hosszú vörös haja egy kontyba volt rakva, s a csillogó zöld szemeit, a kezében fekvő kislány örökölte. Szemem áttévedt a szorosan mellette álló férfira, kinek a szőkésbarna haja, néhol a szemébe lógott. Szemével büszkén figyelte gyermekét, s közben feleségét átkarolta.

Hát boldog... Théo, aki minden szó nélkül hagyott magamra, most már egy szerető férj, s boldog apa. Ilyenkor mit kéne éreznem? Haragot? Dühöt? Vagy inkább örömöt? Mi van akkor, ha én mind a hármat egyszerre érzem? Rossz ember vagyok az miatt, hogy haragszom, amiért boldog? Lehet. Rossz, ha azt érzem, hogy összeillenek? Lehet. Túl kéne tennem magam rajta és nem foglalkozni velük? Lehet. Ezt próbáltam két éven keresztül, de nem sikerült. Valaki segítségét kéne kérnem? Lehet. De kiét? Na ez egy igen jó kérdés. Haza nem fogok menni, és igazán barátaim sincsenek, akikkel őszintén beszélgethetnék... Csak a mostani „munkatársaim” vannak. De ki az akitől segítséget kérhetek? Talán.... Nem. És ha.... Nem. Moonbin? Lehet. Sőt! Idáig mindig óvó bátyként viselkedett, talán mélyebben is beszélhetnék vele.
Telefonomat feloldottam, s újra átgondoltam, hogy kinek írjak. Végül az eredeti döntésemnél maradtam, s megkerestem Bin nevét a névjegyzékben.

’Szia! Tudnánk találkozni?’

Az ágyon ültem felhúzott lábakkal, s vártam a válaszra.

’Szia! Persze. Hova menjek?’
’Ohh... Bocsi. Elfelejtettem, hogy te nem nagyon ismered a várost. Menjünk az ügynökséghez közeli kávézóba. Jó?’

Megmosolyogtatott a törődése, ami egy újabb okot adott arra, hogy biztos legyek a döntésemben.
Átöltöztem valami kinti ruhába, s elindultam a kávézóhoz. A nagy épület mellett elsétálva, - ahova dolgozni járok – már láttam a célpontot. Nagyából még két percet gyalogoltam, majd belépve a kellemesen meleg helységbe, hátra sétáltam, az oszlop takarásában lévő asztalhoz, s leültem. A pincér kedvesen lépdelt felém, s megkérdezte kérek – e valamit. Egy bögre gyömbéres teát rendeltem, s míg vártam, hogy kihozzák, tüzetesebben megvizsgáltam a helyszínt. A bejárat mellett két oldalt asztalok voltak elhelyezve. Maga a pult a négyszögletű terem közepén volt, ahol sürgött – forgott az a kevés pincér. A pepita padlón tükröződtek a plafonon lévő enyhén díszes csillárok. Oly annyira elbambultam, hogy észre se vettem az előttem gőzölgő forró italt.

A kis csengő az ajtó felett, halk csilingeléssel jelezte, hogy valaki jött. A bejárat felé pillantottam, s egy mosolygós Moonbin jött egyenesen felém. Mikor az asztalhoz ért, leült a velem szembeni székre, s várta, hogy belekezdjek a mondandómba. Kerestem a szavakat, s eltartott egy kis ideig, míg összeraktam a fejemben a történetet, amit most életemben először mondok el valakinek önszántamból.