Half Brother ~ Tizedik fejezet

Utoljára, akkor zokogtam ennyire, mikor a szüleim temetése volt. A szüleim... Az ő történetüket is neki meséltem el legelőször. Mindent vele osztottam meg.
Az idáig lógó lábaimat most felhúztam a kőfal tetejére, s a fejemet a térdemre hajtottam. Olyan szerencsétlen vagyok! Új szabály: sose szeress bele a bátyád legjobb barátjába, aki idő közben a te legjobb barátod is lesz. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállamon megpihenni, s mikor felnéztem Chanyeol könnyektől csillogó tekintetével találkoztam. Nem akartam, hogy hozzám érjen! Hagyjon engem békén, had felejthessem el őt. Arrébb húzódtam, de hiba volt. Túlságosan a fal szélén ültem. Fölkészültem a legrosszabbra, amit idáig nem akartam, de most mégis a küszöbén álltam. Ám két erős kar fonódott körém, s nem hagyta, hogy leessek. Egy biztonságot nyújtó padhoz vitt, ahol az ölébe ültetett, s nem engedett el. Nem tudtam mit akarok. Valamilyen szinten örültem, hogy utánam jött, de nem voltam benne biztos, hogy képes leszek a szemébe nézni, s hallani a hangját. Túlságosan megbántott, de megkérdeztem tőle, amire a legkíváncsibb voltam.... Hogy ki volt az. Nem a feltett kérdésre válaszolt rögtön.
- Annyira sajnálom az egészet! Mikor elmentél tényleg nagyon hiányoztál... Nem ittam sokat, csak két pohárral és megjelentél az ajtóban. Most már tudom, hogy nem te voltál, de akkor határozottan meg voltam győződve róla. Csak annyira emlékszem, hogy felmentünk a szobába. Reggel egy kis papír fogadott, amin minden le volt írva. Többek közt, hogy bedrogozott. Destiny, én tényleg annyira sajnálom! Tudom, hogy most valószínűleg utálsz, de ennyivel tartoztam neked. Valójában sokkal többel... Tudod, csak Kai tudta, de megkértem, hogy ne mondjon semmit, mert személyesen akartam elmondani...
- Ki volt az? – kérdeztem meg újra.
- Carol.
Nem tudom milyen kémiai folyamatok játszódhattak le a testemben, de olyan érzés volt, mintha a szívem le akarna állni. Lehet meg is tette csak a sokk hatás miatt nem érzékeltem. Mikor az élet valamelyest visszaszállt belém, felpattantam Chanyeol öléből, s futni kezdtem. Hallottam, hogy utánam szólt, de nem fordultam meg. Magával ragadott a hév, s nem tudtam megállni a házig. A könnyeim még mindig potyogtak, de már kevésbé sűrűn. A folyosóra lépve jöttem csak rá, hogy milyen csendes a ház. Ilyenkor persze mindenki eltűnik. A pár ajtóval arrébbi helységbe mentem, s a fürdőben levettem a ruháim és a tűz forró zuhany alá álltam. Minden mocskot le akartam mosni magamról, ami a mai napon ért. Nem számít, hogy nem fizikailag fájtak a szavak, de mégis koszosnak éreztem magam mindenhol. Az ajtón öklök dörömbölése hallatszott, de túlságosan messze volt a gondolataimtól, hogy ráfigyeljek. Kis idő után már a zuhany tálcán ültem, s a víz úgy égette tovább a bőrömet.
Nem tudom elhinni, hogy Carol ilyen tettre vetemedett. Bíztam benne. Volt idő, mikor csak ő volt nekem. A bátyám befogadta. És tessék, ez az ő hiper-szuper hálája. Ennyire szörnyű lennék? Mindenki elfordul tőlem. A szüleim azt akarták, hogy abban az autóban haljunk meg mindhárman, a bátyámat nem érdekeltem, Carol meg elveszi tőlem, aki a legfontosabb mérföld kövem volt. A barátaim titkolóznak a hátam mögött és úgy tesznek, mintha minden rendben volna.
Mikor rájöttem, hogy a lelki mocskot, - ami valójában én vagyok – nem tudom eltűntetni a csobogó vízzel, kimásztam a zuhanyzóból, s miután megtörölköztem felvettem egy rövid nadrágot, plusz egy pólót, ami valószínűleg Chanyeolé, mivel négyszer akkora volt, mint amekkora kellett volna. Lementem a konyhába inni egy pohár narancs levet, s mikor visszafele menet a nappalin keresztül mentem, megláttam ahogy Chan a kanapén fekszik. Apró mosoly jelent meg az arcomon. Milyen figyelmes... De aish! Nem haragszom rá, és nem is akarom, hogy magát hibáztassa olyanért, ami az én hibám. megköszörültem a torkom, s rám irányította tekintetét, s mikor intettem neki, hogy jöjjön, lassan feltápászkodott, s követett. A szobában befeküdtem a helyemre, és Chanyeol is hasonlóan tett, s mikor lefeküdt hozzá bújtam. A karjaival közelebb húzott magához.
- Szeretlek! – suttogta a hajamba.
- Én is téged.
Nyomtam egy puszit a mellkasára, s utána elnyomott az álom.
Reggel a napsugarak vakító fénye miatt keltem. Nem tudom, hogy örüljek e neki, vagy sem. Álmomban minden olyan szép volt, most meg visszakerültem a rémítő valóságba. Kicsit még csukva tartottam a szemem, de nem sikerült visszaaludnom. Feladva kikeltem az ágyból, s lementem a földszintre.
- Jó reggelt! – köszöntem a nappaliban ülőknek.
Csend lett és mindenki felém nézett. Ria felpattant a helyéről, s felém sietett. Szorosan megölelt.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtuk el. Baekkel úgy gondoltuk, mikor visszajössz személyesen mondjuk el a jó hírt, de megelőztek. Sajnálom!
- Jó hír? Az neked jó hír, amit tegnap elmondott Kai?
Összezavarodtam. Mióta jó hír az, ha megcsal a párod ráadásul nem egy ismeretlennel?
- Szóval nem örülsz, hogy nagynéni leszel? – sütötte le szemét.
- Mi? Te...te...te terhes vagy?? Mikor, hogy?? Várj! Ezekre nem kell válaszolni, mert nem érdekel. De.... Ez tényleg jó hír!

Half Brother ~ Kilencedik fejezet

Toporzékolva vártam, hogy a gép végre megálljon, s mikor ezt megtette rohanva hagytam el. Szitkozódtam pár sort, amiért a kijárattól ilyen messze kellett megállnia a repülőnek. Mikor beértem a váróba körbe néztem, de senki ismerős arcát nem láttam. Elővettem a telefonomat, s írtam Chanyeolnak egy SMS-t

„Mit csinálsz?”

„Az ágyon fekszek és nézem a TV-t. Miért?”

„Csak kíváncsi voltam...”

Elfelejtette volna? Csak én vártam ennyire, hogy visszaérjek? Csalódottan raktam el a telefonom, s lehajtott fejjel elindultam a kijárat felé, hogy fogjak egy taxit. Pár lépés megtétele után valaki nekem jött. Felnéztem az illetőre, s nagy mosoly terült szét az arcomon. Mégse felejtette el! A nyakába ugrottam, s amilyen szorosan tudtam magamhoz öleltem. Egyet – kettőt forgott velem, majd lerakott a lábamra, s adott egy csókot a homlokomra. Ezzel az egy gesztussal nem lehet bepótolni az elmulasztott heteket, de mégis valamennyire kárpótolt. Mint a drog függőknél. Elveszik tőlük bizonyos időre a szert, s az első adandó alkalommal mikor esélyük van újra belekóstolni a mennyországba, valamilyen szinten sokkal intenzívebb hatást érnek el vele.

Hiányzott.

Szorosan hozzá bújtam, hogy az illatát és egész lényét újra magamba szippantsam. Nem lehet vele betelni.

Kézen fogva hagytuk el a repteret, s felültünk a motorjára – ami inkább egy nagyobb robogó. Az óriás házba érve, óriási csend fogadott. Reméltem, hogy itthon lesznek a többiek, hogy elmondhassam elköltözöm. Chanyeol a kanapéhoz húzott. Berakott egy filmet, majd mellém ült. Egymást ölelve figyeltük a műsort, de egy idő után éreztem, ahogy karjaim alatt egyre feszültebb.

-            Mi a baj? – kérdeztem, a fejemet felemelve.

-            Semmi....vagyis valamit el kell mondanom. – bátorítóan pillantottam rá. – Amíg nem voltál itthon...

-            Szervusztok gerlicéim! – esett be az ajtón Baekhyun.

Tényleg majdnem elesett volna, ha Ria nem fogja meg.

-            Hagyjátok, kicsit felöntött a garatra. Viszont, ha kettesben akartok lenni ajánlom találjatok egy másik helyet, mert nem sokára megérkeznek a többiek is. És én mondom, nem a legjobb formájukban. – miközben Ria magyarázott, Baek folyton a fülét akarta megnyalni.

Akaratlanul is felnevettem, mikor sikerült neki.

-            Pfujj Baekhyun!! – csapott az említett fejére. – Az előbbit komolyan mondtam. – nézett ránk, majd újra Baekhyunnek szentelte az összes figyelmét. – El se tudom hinni, hogy ennyire nem bírjátok az alkoholt. De legalább, akkor ne innátok! – ezt inkább már magának mondta, mint sem a részeg párjának.

Chanyeolra sandítottam, aki maga elé meredve, fapofával figyelte a cselekményeket. Könyökömmel megböktem, hogy visszatérjen a való életbe. Megrázta a fejét.

-            Destiny, tényleg el kell valamit mondanom! Tudom, hogy meg fogsz u... – megint csak nem bírta befejezni, amit akart, mert megérkezett a részeg EXO maradék hét tagja is.

Chanyeol a fejére ütött, majd egy sor trágár szót elmotyogott az orra alatt. Oh, ha elmondaná mi baja van. Néma embernek senki sem érti a szavát.

-            Szia, Desy! De jó, hogy megérkeztél. Sajnáljuk, hogy ily módon köszöntünk, de hajthatatlanok voltak a bulival kapcsolatban. – egy ismeretlen lány magyarázkodott, miközben a többiek a földön ülve vártak valamire. – Bocsánat! Be se mutatkoztam. A nevem Sophie, és jelenleg az EXO új dalszerzője.

Felpattantam a kanapéról, hogy kezet foghassak vele és én is bemutatkozhassak, de a hirtelen keletkezett zűr miatt kissé nehézkes volt.

-            Az „Én vagyok Lay legjobb barátnője” részt kihagytad. – vigyorgott Sehun.

-            Még hogy legjobb barát... Ugyan Sophie tudjuk mi folyik köztetek.

Szegény lány teljesen elpirult Kai szavai után. Ki más mondhatta volna ezt, mint ő? Hisz minket is ő buktatott le.

-            Ha már a kapcsolatoknál tartunk. Chanyeol elmondta már neked, hogy megcsalt?

A jó kedvem, úgy szállt el, mint a lehelet a hideg napokon. Ettől volt olyan feszült? Ezt nem tudta elmondani? Két hétig voltam távol, de minden nap beszéltünk. Hány alkalma lett volna, hogy elújságolja, bocsika már nem kellesz, ezért másnál kerestem vigaszt.

Kérdőn tekintettem rá, hogy megcáfolja vagy valami, de csak lesütött szemekkel nézte a padlót. Tényleg igaz. A rohadt életbe! Az se érdekelt, hogy nincs rajtam semmi meleg cucc, csak minél előbb ki akartam szakadni ebből a légkörből. Nem akartam egy levegőt szívni vele. Undorodtam tőle!

-            Hé, Desy! Hova sietsz? – ragadta meg Baekhyun a karomat, s mikor ránéztem könnyes szemeimmel, valami megcsillant a szemébe, s Riával összenéztek.

Tudták. Mindenki tudta ebben a hülye szobában csak én nem. Az ajtón kilépve még annyit hallottam: „Nem hittük, hogy ennyire rosszul fogja viselni...” Már, hogy ne viselném rosszul? Hisz most derült ki, hogy a barátom megcsalt. És még csak nem is tőle tudtam meg.

Az utam a folyóhoz vezetett, de nem azért, hogy leugorjak. Nem. Egyszer már beleestem abba a hibába, hogy elfutottam a gondjaim elől. Most nem fogok. Van egy bátyám, akit nem hagyhatok itt. A barátaimról nem is beszélve. Hiába titkolóztak a hátam mögött, rájuk nem tudok haragudni.... ahogy Chanyeolra sem. Minden egyes pillanatban megjelent előttem egy kép, amin mással csinálja ugyanazt, mint velem. Szőrnyű a tudat, hogy nem kellek neki, de mégsem tudok rá neheztelni. Még idejében kiderült legalább. S mintha a jövőbe látnék. Megvettem azt a lakást, bár nem ezért, de így is jó lesz. Nem kell mindennap néznem, ahogy nyalakodnak az új barátnőjével, mert biztos ott fog lakni. Istenem! Hol rontottam el?