Half Brother ~ Nyolcadik fejezet

Baekhyun morcos arckifejezéssel próbálta az engem ölelő fiút nézni, de pár perc után nevetve felhagyott tervével, s közelebb lépve megveregette Chanyeol vállát, s a fülébe suttogott valamit.

-            Egyet kérek. – szólalt meg Suho. – Az éjszakák csendesek legyenek.

Rajtam kívül mindenki hangos nevetésben tört ki. Lehajtott égő fejjel álltam. Miért hiszi mindenki, hogy most rögtön le akarunk feküdni? Mondhatni fél órája vagyunk hivatalosan is együtt. A szoba még oké, mert Carol nem alhat a kanapén, de ha ő nem lenne itt biztos nem egyeznék bele. Nekem ez túl gyors. Nem volt még barátságnál magasabb fokú fiú barátom, ezért nem vagyok tapasztalt, de ugye nem csak szerintem abszurdum rögtön le is feküdni? Ráadásul csak egyetlen éjszakáról van szó.

Mivel nem kellett a cuccaimat kipakolni a szobámból, csak egy pizsamát szedtem ki a szekrényemből és átsétáltam az újdonsült hálószobámba. Késő volt és a napom is elég eseménydús, ezért átvettem a ruhámat és bedőltem az ágyba. Abban a pillanatban boldog voltam, de ugyanakkor féltem is. Ugye ez az egész nekem nagyon új, s nem szeretnék elrontani semmit. Félek, hogy Chanyeol rájön hiba volt, hogy beengedett az életébe és valamiért csalódást okozok neki. Azon a valamin pedig a büntetésemet értem, amit a megszegett szerződés miatt fogok kapni. Talán fel lehetne bontani azzal, hogy elköltözök?

-            Mi a baj Tiny? – feküdt mellém Chan.

A könyökén támaszkodott, s úgy vizslatott nagy szemeivel.

-            Semmi.  – hazudtam, s magamra erőltettem egy mosolyt.

-            Akkor aludjunk. Hosszú volt a nap.

Feljebb tornázta magát az ágyon, s a derekamnál átölelt, s kis kifli – nagy kifli pozícióban aludtunk el. Hajnaltájban arra ébredtem, hogy ver a víz. Kinyitottam a szemem, s minden értelmet nyert. Chanyeol a hasamon feküdt. Fekete haja szétterült a testemen. Olyan szívesen beletúrtam volna, de nem akartam felkelteni. Végül csak győzött a késztetés, s finoman elmélyesztettem benne az ujjaimat. Mocorogni kezdett, majd egy sóhaj kíséretében újra hangosan szuszogott. Igazából ilyenkor lehet hallani, hogy milyen hangosan is veszi a levegőt. Nehezen kihámoztam magam alóla, s lementem inni egy pohár hűsítő üdítőt. A falon lévő órára pillantva nem is volt annyira hajnal, sokkal inkább kora reggel. Bár attól függ, hogy kinek a szempontjából nézzük a napszakok behatárolását. Visszamentem a szobába, s a szekrényből elővettem a futó ruhámat. A fürdőben megmosakodtam és átöltöztem, majd indultam az újonnan kiötlött reggeli futásomra. A folyó mellett mentem végig. Eléggé fújt a szél és a hajamat mindig az arcomba fújta. Mindennek ellenére lefutottam tisztességesen a körömet. Óriási csönd fogadott a házba belépve. Mindjárt kilenc óra és még mindenki alszik? Ekkor jutott eszembe, hogy Carolnak ma korán kell mennie dolgozni. Felmentem az emeletre, s bekopogtam a szobájába. Nem jött válasz ezért benyitottam. Üres volt. Az ágya be volt vetve és minden rendezett. Biztos elkerültük egymást – gondoltam. A hasam egy nagyot kordúlt, jelezve, hogy valami élelmiszert kéne bejuttatnom a szervezetembe.

A konyhában készítettem magamnak a tegnap vásárolt müzliből egy tányérral, s leültem az asztalhoz. Miközben a reggelimet kanalaztam a mellettem lévő újságot lapozgattam. Eleinte semmi érdekes nem volt benne, de a vége felé haladva, megálltam egy pillanatra. Lakás hirdetések voltak. A tegnap esti gondolat - hogy ha elköltözök talán nem lesz semmi gond - újra előjött. Szememmel gyorsan átfutottam a kínálatot, majd becsuktam a pletykalapot, a tányéromat a mosogatóba raktam, s felmentem a szobánkba. Chanyeol a hasán feküdt, a párnát magához ölelve szuszogott még mindig. Mellé másztam, s apró puszit leheltem az orrára. Nem adott semmi jelet, hogy ébredezne, ezért elnyíló ajkára is adtam egyet. Elmosolyodott, majd a párnát félre dobva, engem ölelt magához.

-            Jó reggelt gyönyörűm!

-            Neked is, de ne hívj így!

-            Miért? Tán nem érzed magad annak?

Nemlegesen ráztam a fejem. Feljebb tornázta magát, de csak annyira, hogy elérje a telefonját. Feloldotta a kijelzőt, majd felém fordult, s csak a vaku villanását láttam, mire befogtam a szemem.

-            Első megmérettetésem, hogy Destinynek bebizonyítsam, milyen szép. Második, rávenni, hogy itt Koreában elkezdje az egyetemet szeptembertől. Mivel most van július még van egy hónapod beiratkozni. Esetleg még el is kísérlek.

-            A másodikkal kapcsolatban nem kell túlságosan győzködnöd. – villantottam rá egy mosolyt.

Nagy mancsával meglapogatta a hajamat, s viszonozta a vigyoromat.

°°°

Amerikában minden jól ment. Igaz néha nagyon felidegesítettek, de sikerült rendeznem az ügyeket, amikért ide repültem. Köztük a házat is sikerült eladnom. A maradék cuccomat, ami ott maradt egy költöztetővel Koreába küldtem az új lakásomra. Még senkinek nem szóltam, hogy vettem egy házat az EXO rezidencia környékén. Imádtam velük lakni, de nem akarok életem végéig a nyakukon lógni és persze más okom is volt. Lehet, hogy Chanyeollal kevesebbet fogunk találkozni, de az is elképzelhető, hogy hozzám költözik majd idővel. Bármelyik opciót is választja, nekem meg fog felelni, mivel csak pár háztömbnyivel van távolabb tőlük.

A repülőútból mindössze félóra volt hátra, de már az is kínszenvedés volt. Két hete nem láttam a srácokat és már nagyon hiányzik a hülye fejük. Chanyeolról ne is beszéljünk. Már a búcsúzás pillanatában azt akartam, hogy jöjjön velem, vagy hogy el se kelljen mennem. Igaz, hogy majdnem minden nap beszéltünk telefonon, de mégis másabb, mint ha ott lenne a közvetlen közelemben. 

Half Brother ~ Hetedik fejezet

Mikor kiürítettek minden dobozt, összeszedtem őket és elraktam. Egy picit beszélgettünk a parkettán ülve, majd elnézést kértem, hogy feltartottam őket és haza indultam. Próbáltak maradásra bírni, hogy a nap végén együtt menjünk haza, de fáradtságra hivatkozva eljöhettem. Otthon bementem a szobámba és ledőltem az ágyra. A plafont bámultam mikor megszólalt a telefonom. Kihalásztam a földre ledobott táskámból és a nevet meg se nézve a fülemhez emeltem. 
- Haló? – szóltam bele. 
- Szia, Destiny! Mi újság? – érdeklődött Carol. 
- Semmi új. És Veled? 
- Hát az van... Itt vagyok Szöulban éppen hozzátok tartok. 
- Mi? – csak ennyit bírtam kinyögni. 
Amíg ide nem ért, elmesélte, hogy áthelyezték egy itteni kórházba. És jelenleg nincs hol laknia, de holnap már kezd az új munkahelyén. Megkért, hogy kérdezzem meg a bátyámat, hogy egy kis ideig had lakhasson itt. Persze Baek beleegyezett volna, de az ügynökség már nem nézte volna jószemmel, ha még egy külsös idejönne lakni, de egy éjszak belefér Baek szerint. Helyesbítve, azt mondta: „Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, és egy éjszakát könnyű eltitkolni.” 
Amikor meghallottam a csengőt lerohantam, hogy mihamarább kinyissam az ajtót. Carol nyakába vetettem magam és jól megszorongattam. Lehet, hogy a dilidokim volt, de valahogy nem az orvosomként tekintek rá inkább, mint a nővéremre. Ő is részesített a levegőt kiszorító ölelésében, majd nevetve bementünk a házba. 
- Egyenlőre a szobámba leszel elszállásolva. 
- Az is tökéletes! Köszönöm, hogy számíthatok rád. 
Felcipeltük a csomagjait a szobámba, majd az ágyra ülve részletesebben elmagyarázta az áthelyezésének okait. Végül rám került a sor és nekem kellett beszámolnom a mindennapjaimról. Nem akartam elmondani neki a Chanyeollal való kapcsolatunkat, de úgy éreztem valakivel meg kell osztanom. Ki más lenne, ha nem ő? Elmeséltem neki azt az estét mikor bevallotta, hogy kedvel, azaz a tegnapi napot. Döbbenve hallgatta a részleteket. Annyira lesokkolódott, hogy eltartott egy kis ideig míg összeszedte a gondolatait. Először szorosan átölelt és azt kántálta, hogy „Destinynek barátja van!”, majd az őrült ötleteit kezdte ecsetelni. Hitetlenkedve néztem rá, hogy mik járnak az eszébe. Az biztos, hogy egyik tervet se fogom megvalósítani. Inkább az esti sétánál, majd kiderítem. 
Ez után lementünk a konyhába vacsorázni. A maradék tésztát elosztottuk, s a pulthoz leülve elfogyasztottuk. Mire befejeztük a fiúk is haza értek. Mivel már ismerik Carolt, jó barátként fogadták. Baekhyun a hasát fogva leült egy székre. 
- Olyan éhes vagyok. – nyivákolt, mint egy kis macska. – Ugye maradt még abból az isteni kajából? – nem legesen ráztam a fejem, mire még jobban hisztizett. 
Nála jobb báty nincs, de néha annyira gyerekes tud lenni. A szenvedésén mindenki nevetett, majd hátrálva bent hagytuk a konyhában az éhező hasával együtt. Chanyeol megint külön vonult, s felment a szobájába. 
- Ennek már megint mi baja? – mutatott utána Kai. 
- Megyek megnézem. 
Lassan haladtam felfele, hogy legyen időm gondolkodni. Mire az ajtajához értem, elszállt minden bátorságom. Hogy kéne rákérdeznem? Egyszerűen csak be kéne mennem és a lényegre térni. 
Bekopogtam, de úgy mint reggel most se jött válasz ezért benyitottam. A szoba üres volt, de a fürdőből hallottam a víz csobogását. Leültem az ágyára, s vártam, hogy kijöjjön. Percek teltek el, mikor a víz már nem zajongott, s nyílt az ajtó. Csak egy alsónadrág volt rajta. A vízcseppek a mellkasán csordogáltak le, egyenesen a padlóra. Nagyot nyeltem. Erre nem voltam felkészülve. Túl sok vér száguldott az arcomba, amitől úgy néztem ki, mint egy jól megérett alma. Lesütöttem a szememet, s vártam, hogy felöltözzön, de nem mozdult. 
- Mit keresel itt? – a hangja nem volt tele kedvességgel, mint általában. 
- Kérdezni akartam valamit. 
- Akkor mért nem teszed? – förmedt rám. 
- Miért vagy ilyen? 
- Milyen? 
- Ilyen... érzéketlen, tuskó. 
Nem válaszolt. A plafonra emelte a tekintetét, s egy nagyot sóhajtott. 
- Rendben. Érzéketlen vagyok. De mégse ölelgetek és puszilgatok más lányokat! 
- Én nem is... Kaira gondolsz? Komolyan azért viselkedtél egésznap így, mert megöleltem Kait? 
- Meg is pusziltad! 
Felpattantam az ágyról, s elé lépkedtem. Felnéztem rá, s úgy folytattam. 
- Reméltem, hogy tudod, de ezek szerint el kell ismételnem. – kis szünetet tartottam. – Téged szeretlek Park Chanyeol! De ezt tegnap megbeszéltük. Úgy tűnik kicsi a memóriád. 
- Igen kicsi. Elismételnéd, amit az előbb mondtál? 
Végre szívemből nevettem. A fejemet rázva átöleltem, s vizes mellkasához bújtam, s bársonyos bőrébe suttogtam a következő szót: „Szeretlek!” 
Egy picit távolabb tolt magától, de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. 
- Én is szeretlek Destiny! 
Két tenyerébe fogta az arcom, s megcsókolt. Ez volt életem első csókja, de azt hiszem azt akarom, hogy ez legyen az utolsó is. Mármint Chanyeol csókja legyen az utolsó. 
Az ajka forró volt, s nedves. Túl szép, hogy valódi legyen. A pillangók heves szárnycsapkodással jelezték, hogy többet akarnak. 
- Tudtam, hogy van köztetek valami! – rontott be az ajtón Kai, ezzel félbeszakította életem első csókját. 
- Kik között van és mi? – érkezett meg mindenki. 
Tátott szájjal figyeltek bennünket, majd Sehun megszólalt egy perverz vigyorral. 
- Akkor meg is van oldva a szoba kérdés. Destiny beköltözik Chanyeolhoz és Carolé lehet Destiny szobája. – csapta össze a kezét. 
- Az ki van zárva! Nem engedem, hogy megrontsa ez itt... – mutatott Chanre. – a drága hugicámat. Gyere el attól a pedofiltól Desy. – intett magához Baek. 
Alig bírtam visszafolytani a kitörni készülő nevetésemet. Chanyeolra emeltem a tekintetem, s látszott, hogy őt is szórakoztatja a szituáció. Mögém állt, s úgy karolt át a nyakamnál, az állát pedig a fejem tetején pihentette. Nem túl gyors ez a tempó? Lehet nem kéne rögtön egy szobába „költöznünk”. 
- Nekem teljesen megfelel Sehun ötlete. 
Nem láttam Chan arcát, de biztos önelégült fejet vághatott.

Half Brother ~ Hatodik fejezet

Reggel, mikor felébredtem lementem a nappaliba. Egy rajzfilm ment és mindenki azt nézte. Kivéve Chanyeolt. Elindultam a konyha felé, ahonnan fincsi illatok szállingóztak.
- Jó reggelt! – köszöntem mellé állva.
- Neked is. Hogy aludtál? – szeme sarkából rám sandított.
- Köszönöm jól. És te? – válaszként csak nevetett, s magához ölelt.
Beszívtam bódító illatát és ha lehet még közelebb bújtam hozzá.
- Chanyeol! Mikor lesz kész a kaja? Éhen pusztulok. – nyivákolt drága bátyám az asztalhoz leülve.
Szemét becsukva szimatolta a levegőt, s erre egy hangosat kordúlt a gyomra.
- Hé! Itt meg mi folyik? – mutogatott az ajtón belépő Kai, mire Baek is kinyitotta a szemét.
Most vettem észre, hogy Chan még mindig engem ölel, csak úgy, mint én őt. Gyorsan elengedtük egymást és egyet hátra léptem. Megköszörültük a torkunkat.
- Miért? Kiöntöttél valamit a padlóra? – poénkodott Chan.
- Haha nagyon vicces. De én rátok gondoltam. – leült egy székre, s úgy nézett minket.
A fejem biztos egy paradicsomra hasonlított.
- Tudod Kai, néha túl kombinálsz bizonyos dolgokat. Mi is szoktuk egymást ölelgetni, akkor Destinyit miért ne ölelhetném át? – végig a reggelit kavargatta, de az utolsó szavaknál rám nézett, amitől még pirosabb lettem.
Oda ugráltam Kaihoz és a vállát átölelve nyomtam egy puszit az arcára, majd összeborzoltam a haját és nevetve leültem a mellette lévő székre. Haragosan rám nézett és elkezdte igazgatni a haját. Valamit morgott az orra alatt a frizurájával kapcsolatban, de a figyelmemet az elém tett ételre irányítottam. Halkan mormoltam egy köszönömöt, majd rögtön neki álltam elfogyasztani a villás reggelimet.
Az illatokra megérkeztek a többiek is. Ők is az asztal köré gyűltek és kiszedték a maradék ételt a serpenyőből. Mikor befejezte mindenki, vállaltam, hogy elmosogatok. Összeszedtem a tányérokat és elkezdtem mosogatni. Mivel elég sokan vagyunk eltelt egy kis ideig, amíg mindent elmostam és elpakoltam, de úgy egy óra múlva kész lettem. Felmentem az emeletre, s Chanyeol szobájába mentem. Nem gondolkodtam csak a lábam vitt. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz ezért benyitottam. Chan az ágyán feküdt a plafont bámulva. Nem nézett rám. Vagy túlságosan bele van mélyedve a gondolataiba, vagy csak nem akar tudomást szerezni rólam. Közelebb lépkedtem hozzá, s leültem az ágy szélére.
- Min gondolkodsz annyira? – kérdeztem kíváncsian.
Rám nézett, majd tekintetét visszairányította a plafonra és megvonta a vállát. Láttam rajta, hogy valami bántja.
- Mi a baj? – nem mondott semmit.
Egy sóhaj kíséretében felálltam és az ajtóhoz sétáltam.
- Nem tudom mi bajod lett hirtelen, de ha úgy gondolod és beszélni szeretnél róla tudod hol találsz. – még egy utolsó pillantást vetettem rá, de még mindig azt a nagyon érdekes pontot vizslatta a feje fölött.
Kiléptem a szobából, s elmentem felöltözni. Miután kész lettem. Megnéztem a hűtőt és a szekrényeket, hogy miket kell venni, s azokat össze is írtam. Egy cetlire lefirkantottam, hogy elmentem vásárolni, majd elindultam. Egész úton a mai nap történésein gondolkodtam. Mi történhetett, hogy a mindig vigyorgó srác most teljesen maga alatt van? Akármennyit gondolkodtam nem jöttem rá a megoldásra.

A bevásárló szatyrokat lepakoltam a konyha pultra és gyorsan kipakoltam. A hűtő ajtót becsukva láttam meg egy cetlit, amin annyi állt, hogy későn érnek haza a próbájukról.
Mivel semmi főtt étel nem volt a hűtőben neki álltam ebéd-vacsorát készíteni. Bekapcsoltam a rádiót és az ismerős dalokat az előadókkal énekeltem vagy dúdoltam. Ha nem hall senki, akkor szívesen énekelek, mint most. De ha egy lélegző élőlény is tartózkodik fél kilóméteres körzetben, akkor inkább befogom a számat.
A főzést befejezve, ránéztem az órára, ami 3:32-tőt mutatott.
Biztos éhesek lehetnek a srácok. – gondoltam. Kerestem kilenc dobozt és elcsomagoltam az ételt, mindenkinek külön. Mikor ezekkel megvoltam, bezártam az ajtót, s a buszmegállóba sétáltam és vártam a megfelelő buszra. Tizenöt perc múlva az ismerős irodaépületben voltam és a huszonkettedik emeletre tartottam. A lift csilingeléssel jelezte, hogy megérkeztem az emeletre. Kilépve a felvonóból megkerestem az „EXO próbaterem” feliratot, s kopogás után benyitottam. A Call Me Baby szólt és a hozzá tartozó táncot gyakorolták. Csendben becsuktam magam után az ajtót és a terem hátuljába sétáltam. Lepakoltam a zacskókat és leültem a földre. Néztem a mozgásukat, s közben azon töprengtem, hogy tudnak ilyen egyformán mozogni, és éneklés közben, hogy nem purcannak ki? Ráadásul ezt órákon keresztül csinálják. Ha nekem kéne egyszerre táncolnom és énekelnem, abból jó biztos nem sülne ki.
- Ti nem érzitek a kaja illatot? – szimatolt a levegőbe Xiumin, ezzel visszarángatva a jelenbe. – Lehet túlságosan éhes vagyok és kezdek hallucinálni.
- Hali srácok! – álltam fel a földről, s intettem nekik. – Gondoltam éhesek vagytok, szóval hoztam egy kis harapnivalót.
- Uuuuh... Te gondolatolvasó vagy! – mondta Chen.
Mindnyájan megrohamozták az étellel teli szatyrokat és már ettek is. Jó volt nézni az étvágyukat. Ők bármikor, bármennyit képesek lennének megenni tök mindegy miből.
- Te nem eszel Desy? – érdeklődött D. O.
Válaszként megráztam a fejem és tovább néztem, ahogy tömik a majmot. Akaratlanul is Chanyeolra tévedt a tekintetem, aki szintén engem nézett. Nem tudtam kiolvasni a szeméből, hogy mire gondol. Pár másodperc után megszakította a szemkontaktust, s tovább turkálta a tésztát. Lesütöttem a szemem és a cipőm orrát fikszíroztam. Mi történhetett? Tegnap bevallotta, hogy kedvel és még reggelinél is normálisan viselkedett. Azóta ilyen, mióta a szobájában volt. De ha valami bántja, miért nem mondja el? Ennyi idő alatt azt hittem megismert. Tudhatná, hogy meghallgatom bármiről is legyen szó. Szarul esett – e a viselkedése? Rohadtul! Vagy talán azért viselkedik így, mert a kiadónál rájöttek, hogy több van köztünk mint barátság és elmondták neki a szerződés dolgot? Ha ez így van, akkor nekem lőttek.