Half Brother ~ Hetedik fejezet

Mikor kiürítettek minden dobozt, összeszedtem őket és elraktam. Egy picit beszélgettünk a parkettán ülve, majd elnézést kértem, hogy feltartottam őket és haza indultam. Próbáltak maradásra bírni, hogy a nap végén együtt menjünk haza, de fáradtságra hivatkozva eljöhettem. Otthon bementem a szobámba és ledőltem az ágyra. A plafont bámultam mikor megszólalt a telefonom. Kihalásztam a földre ledobott táskámból és a nevet meg se nézve a fülemhez emeltem. 
- Haló? – szóltam bele. 
- Szia, Destiny! Mi újság? – érdeklődött Carol. 
- Semmi új. És Veled? 
- Hát az van... Itt vagyok Szöulban éppen hozzátok tartok. 
- Mi? – csak ennyit bírtam kinyögni. 
Amíg ide nem ért, elmesélte, hogy áthelyezték egy itteni kórházba. És jelenleg nincs hol laknia, de holnap már kezd az új munkahelyén. Megkért, hogy kérdezzem meg a bátyámat, hogy egy kis ideig had lakhasson itt. Persze Baek beleegyezett volna, de az ügynökség már nem nézte volna jószemmel, ha még egy külsös idejönne lakni, de egy éjszak belefér Baek szerint. Helyesbítve, azt mondta: „Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, és egy éjszakát könnyű eltitkolni.” 
Amikor meghallottam a csengőt lerohantam, hogy mihamarább kinyissam az ajtót. Carol nyakába vetettem magam és jól megszorongattam. Lehet, hogy a dilidokim volt, de valahogy nem az orvosomként tekintek rá inkább, mint a nővéremre. Ő is részesített a levegőt kiszorító ölelésében, majd nevetve bementünk a házba. 
- Egyenlőre a szobámba leszel elszállásolva. 
- Az is tökéletes! Köszönöm, hogy számíthatok rád. 
Felcipeltük a csomagjait a szobámba, majd az ágyra ülve részletesebben elmagyarázta az áthelyezésének okait. Végül rám került a sor és nekem kellett beszámolnom a mindennapjaimról. Nem akartam elmondani neki a Chanyeollal való kapcsolatunkat, de úgy éreztem valakivel meg kell osztanom. Ki más lenne, ha nem ő? Elmeséltem neki azt az estét mikor bevallotta, hogy kedvel, azaz a tegnapi napot. Döbbenve hallgatta a részleteket. Annyira lesokkolódott, hogy eltartott egy kis ideig míg összeszedte a gondolatait. Először szorosan átölelt és azt kántálta, hogy „Destinynek barátja van!”, majd az őrült ötleteit kezdte ecsetelni. Hitetlenkedve néztem rá, hogy mik járnak az eszébe. Az biztos, hogy egyik tervet se fogom megvalósítani. Inkább az esti sétánál, majd kiderítem. 
Ez után lementünk a konyhába vacsorázni. A maradék tésztát elosztottuk, s a pulthoz leülve elfogyasztottuk. Mire befejeztük a fiúk is haza értek. Mivel már ismerik Carolt, jó barátként fogadták. Baekhyun a hasát fogva leült egy székre. 
- Olyan éhes vagyok. – nyivákolt, mint egy kis macska. – Ugye maradt még abból az isteni kajából? – nem legesen ráztam a fejem, mire még jobban hisztizett. 
Nála jobb báty nincs, de néha annyira gyerekes tud lenni. A szenvedésén mindenki nevetett, majd hátrálva bent hagytuk a konyhában az éhező hasával együtt. Chanyeol megint külön vonult, s felment a szobájába. 
- Ennek már megint mi baja? – mutatott utána Kai. 
- Megyek megnézem. 
Lassan haladtam felfele, hogy legyen időm gondolkodni. Mire az ajtajához értem, elszállt minden bátorságom. Hogy kéne rákérdeznem? Egyszerűen csak be kéne mennem és a lényegre térni. 
Bekopogtam, de úgy mint reggel most se jött válasz ezért benyitottam. A szoba üres volt, de a fürdőből hallottam a víz csobogását. Leültem az ágyára, s vártam, hogy kijöjjön. Percek teltek el, mikor a víz már nem zajongott, s nyílt az ajtó. Csak egy alsónadrág volt rajta. A vízcseppek a mellkasán csordogáltak le, egyenesen a padlóra. Nagyot nyeltem. Erre nem voltam felkészülve. Túl sok vér száguldott az arcomba, amitől úgy néztem ki, mint egy jól megérett alma. Lesütöttem a szememet, s vártam, hogy felöltözzön, de nem mozdult. 
- Mit keresel itt? – a hangja nem volt tele kedvességgel, mint általában. 
- Kérdezni akartam valamit. 
- Akkor mért nem teszed? – förmedt rám. 
- Miért vagy ilyen? 
- Milyen? 
- Ilyen... érzéketlen, tuskó. 
Nem válaszolt. A plafonra emelte a tekintetét, s egy nagyot sóhajtott. 
- Rendben. Érzéketlen vagyok. De mégse ölelgetek és puszilgatok más lányokat! 
- Én nem is... Kaira gondolsz? Komolyan azért viselkedtél egésznap így, mert megöleltem Kait? 
- Meg is pusziltad! 
Felpattantam az ágyról, s elé lépkedtem. Felnéztem rá, s úgy folytattam. 
- Reméltem, hogy tudod, de ezek szerint el kell ismételnem. – kis szünetet tartottam. – Téged szeretlek Park Chanyeol! De ezt tegnap megbeszéltük. Úgy tűnik kicsi a memóriád. 
- Igen kicsi. Elismételnéd, amit az előbb mondtál? 
Végre szívemből nevettem. A fejemet rázva átöleltem, s vizes mellkasához bújtam, s bársonyos bőrébe suttogtam a következő szót: „Szeretlek!” 
Egy picit távolabb tolt magától, de csak annyira, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. 
- Én is szeretlek Destiny! 
Két tenyerébe fogta az arcom, s megcsókolt. Ez volt életem első csókja, de azt hiszem azt akarom, hogy ez legyen az utolsó is. Mármint Chanyeol csókja legyen az utolsó. 
Az ajka forró volt, s nedves. Túl szép, hogy valódi legyen. A pillangók heves szárnycsapkodással jelezték, hogy többet akarnak. 
- Tudtam, hogy van köztetek valami! – rontott be az ajtón Kai, ezzel félbeszakította életem első csókját. 
- Kik között van és mi? – érkezett meg mindenki. 
Tátott szájjal figyeltek bennünket, majd Sehun megszólalt egy perverz vigyorral. 
- Akkor meg is van oldva a szoba kérdés. Destiny beköltözik Chanyeolhoz és Carolé lehet Destiny szobája. – csapta össze a kezét. 
- Az ki van zárva! Nem engedem, hogy megrontsa ez itt... – mutatott Chanre. – a drága hugicámat. Gyere el attól a pedofiltól Desy. – intett magához Baek. 
Alig bírtam visszafolytani a kitörni készülő nevetésemet. Chanyeolra emeltem a tekintetem, s látszott, hogy őt is szórakoztatja a szituáció. Mögém állt, s úgy karolt át a nyakamnál, az állát pedig a fejem tetején pihentette. Nem túl gyors ez a tempó? Lehet nem kéne rögtön egy szobába „költöznünk”. 
- Nekem teljesen megfelel Sehun ötlete. 
Nem láttam Chan arcát, de biztos önelégült fejet vághatott.