Reggel, mikor felébredtem lementem a nappaliba. Egy rajzfilm ment és mindenki azt nézte. Kivéve Chanyeolt. Elindultam a konyha felé, ahonnan fincsi illatok szállingóztak.
- Jó reggelt! – köszöntem mellé állva.
- Neked is. Hogy aludtál? – szeme sarkából rám sandított.
- Köszönöm jól. És te? – válaszként csak nevetett, s magához ölelt.
Beszívtam bódító illatát és ha lehet még közelebb bújtam hozzá.
- Chanyeol! Mikor lesz kész a kaja? Éhen pusztulok. – nyivákolt drága bátyám az asztalhoz leülve.
Szemét becsukva szimatolta a levegőt, s erre egy hangosat kordúlt a gyomra.
- Hé! Itt meg mi folyik? – mutogatott az ajtón belépő Kai, mire Baek is kinyitotta a szemét.
Most vettem észre, hogy Chan még mindig engem ölel, csak úgy, mint én őt. Gyorsan elengedtük egymást és egyet hátra léptem. Megköszörültük a torkunkat.
- Miért? Kiöntöttél valamit a padlóra? – poénkodott Chan.
- Haha nagyon vicces. De én rátok gondoltam. – leült egy székre, s úgy nézett minket.
A fejem biztos egy paradicsomra hasonlított.
- Tudod Kai, néha túl kombinálsz bizonyos dolgokat. Mi is szoktuk egymást ölelgetni, akkor Destinyit miért ne ölelhetném át? – végig a reggelit kavargatta, de az utolsó szavaknál rám nézett, amitől még pirosabb lettem.
Oda ugráltam Kaihoz és a vállát átölelve nyomtam egy puszit az arcára, majd összeborzoltam a haját és nevetve leültem a mellette lévő székre. Haragosan rám nézett és elkezdte igazgatni a haját. Valamit morgott az orra alatt a frizurájával kapcsolatban, de a figyelmemet az elém tett ételre irányítottam. Halkan mormoltam egy köszönömöt, majd rögtön neki álltam elfogyasztani a villás reggelimet.
Az illatokra megérkeztek a többiek is. Ők is az asztal köré gyűltek és kiszedték a maradék ételt a serpenyőből. Mikor befejezte mindenki, vállaltam, hogy elmosogatok. Összeszedtem a tányérokat és elkezdtem mosogatni. Mivel elég sokan vagyunk eltelt egy kis ideig, amíg mindent elmostam és elpakoltam, de úgy egy óra múlva kész lettem. Felmentem az emeletre, s Chanyeol szobájába mentem. Nem gondolkodtam csak a lábam vitt. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz ezért benyitottam. Chan az ágyán feküdt a plafont bámulva. Nem nézett rám. Vagy túlságosan bele van mélyedve a gondolataiba, vagy csak nem akar tudomást szerezni rólam. Közelebb lépkedtem hozzá, s leültem az ágy szélére.
- Min gondolkodsz annyira? – kérdeztem kíváncsian.
Rám nézett, majd tekintetét visszairányította a plafonra és megvonta a vállát. Láttam rajta, hogy valami bántja.
- Mi a baj? – nem mondott semmit.
Egy sóhaj kíséretében felálltam és az ajtóhoz sétáltam.
- Nem tudom mi bajod lett hirtelen, de ha úgy gondolod és beszélni szeretnél róla tudod hol találsz. – még egy utolsó pillantást vetettem rá, de még mindig azt a nagyon érdekes pontot vizslatta a feje fölött.
Kiléptem a szobából, s elmentem felöltözni. Miután kész lettem. Megnéztem a hűtőt és a szekrényeket, hogy miket kell venni, s azokat össze is írtam. Egy cetlire lefirkantottam, hogy elmentem vásárolni, majd elindultam. Egész úton a mai nap történésein gondolkodtam. Mi történhetett, hogy a mindig vigyorgó srác most teljesen maga alatt van? Akármennyit gondolkodtam nem jöttem rá a megoldásra.
A bevásárló szatyrokat lepakoltam a konyha pultra és gyorsan kipakoltam. A hűtő ajtót becsukva láttam meg egy cetlit, amin annyi állt, hogy későn érnek haza a próbájukról.
Mivel semmi főtt étel nem volt a hűtőben neki álltam ebéd-vacsorát készíteni. Bekapcsoltam a rádiót és az ismerős dalokat az előadókkal énekeltem vagy dúdoltam. Ha nem hall senki, akkor szívesen énekelek, mint most. De ha egy lélegző élőlény is tartózkodik fél kilóméteres körzetben, akkor inkább befogom a számat.
A főzést befejezve, ránéztem az órára, ami 3:32-tőt mutatott.
Biztos éhesek lehetnek a srácok. – gondoltam. Kerestem kilenc dobozt és elcsomagoltam az ételt, mindenkinek külön. Mikor ezekkel megvoltam, bezártam az ajtót, s a buszmegállóba sétáltam és vártam a megfelelő buszra. Tizenöt perc múlva az ismerős irodaépületben voltam és a huszonkettedik emeletre tartottam. A lift csilingeléssel jelezte, hogy megérkeztem az emeletre. Kilépve a felvonóból megkerestem az „EXO próbaterem” feliratot, s kopogás után benyitottam. A Call Me Baby szólt és a hozzá tartozó táncot gyakorolták. Csendben becsuktam magam után az ajtót és a terem hátuljába sétáltam. Lepakoltam a zacskókat és leültem a földre. Néztem a mozgásukat, s közben azon töprengtem, hogy tudnak ilyen egyformán mozogni, és éneklés közben, hogy nem purcannak ki? Ráadásul ezt órákon keresztül csinálják. Ha nekem kéne egyszerre táncolnom és énekelnem, abból jó biztos nem sülne ki.
- Ti nem érzitek a kaja illatot? – szimatolt a levegőbe Xiumin, ezzel visszarángatva a jelenbe. – Lehet túlságosan éhes vagyok és kezdek hallucinálni.
- Hali srácok! – álltam fel a földről, s intettem nekik. – Gondoltam éhesek vagytok, szóval hoztam egy kis harapnivalót.
- Uuuuh... Te gondolatolvasó vagy! – mondta Chen.
Mindnyájan megrohamozták az étellel teli szatyrokat és már ettek is. Jó volt nézni az étvágyukat. Ők bármikor, bármennyit képesek lennének megenni tök mindegy miből.
- Te nem eszel Desy? – érdeklődött D. O.
Válaszként megráztam a fejem és tovább néztem, ahogy tömik a majmot. Akaratlanul is Chanyeolra tévedt a tekintetem, aki szintén engem nézett. Nem tudtam kiolvasni a szeméből, hogy mire gondol. Pár másodperc után megszakította a szemkontaktust, s tovább turkálta a tésztát. Lesütöttem a szemem és a cipőm orrát fikszíroztam. Mi történhetett? Tegnap bevallotta, hogy kedvel és még reggelinél is normálisan viselkedett. Azóta ilyen, mióta a szobájában volt. De ha valami bántja, miért nem mondja el? Ennyi idő alatt azt hittem megismert. Tudhatná, hogy meghallgatom bármiről is legyen szó. Szarul esett – e a viselkedése? Rohadtul! Vagy talán azért viselkedik így, mert a kiadónál rájöttek, hogy több van köztünk mint barátság és elmondták neki a szerződés dolgot? Ha ez így van, akkor nekem lőttek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése