-Mit tegyek? Bin kérlek segíts! – könyörögtem.
-Elmondom mi lesz. Ugye Eunwoo hívott téged a bulinkra. Mellékesen megjegyezném, hogy igen figyeltem rád és tudom, hogy ez az időszak nehéz neked, de most tényleg egy pasira van szükséged! És nincs is jobb ennél az alkalomnál. Régen ez volt életed legszebb időszaka, ami végül a legrosszabba torkollott. Itt az ideje, hogy ugyan ebben az időben találj rá újra a boldogságra!
Elgondolkodtatott, az amit Moonbin mondott. Sikerülne a rossz emlékeket átírnom magamban jókká? Tegyük fel, hogy sikerülhet. Bin szerint valakit kell találnom, aki segíthet benne. De kit? Erre szokták mondani, hogy a Sors kezére bízom magam? Lehet. Túl sokszor válaszolom azt, hogy lehet? Talán... Azzal kéne folytatnom, hogy ezekre a kérdésekre, amikre lehettel válaszoltam, olyanná változtassam, ami magabiztossá tesz?
-A lényeg Thea, hogy nem akarlak rábeszélni, de ezt mindenképp gondold át. Ja, és köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal! Tényleg jól esik... Nővérkém. – jelent meg a szája sarkában egy apró mosoly, ami engem is ugyan arra a tettre kényszerített. – És remélem, hogy a továbbiakban is a segítségedre lehetek.
°°°
Végül eljött az a bizonyos este... A házat fel sem lehetett ismerni a sok neonfény miatt. A dübörgő zenét két utcával arrébb is biztosan lehetett hallani, és az alkoholt minden tudatlan megérezné, aki belépne az ajtón. Több tucat ember eljött a partira és a hangulat is a tetőfokon járt este kilenc órakkor.
-Thea! – szólt egy hang a hátam mögül, mire megpördültem tengelyem körül. – Most érkeztél? – érdeklődött Bin, kezében egy piros papír pohárral.
Válaszként csak bólintottam. Átkarolta a vállamat, s beljebb húzott a táncoló tömegbe. Túl fogom élni – ismételgettem magamba.
-Légy jó! Megyek köszöntöm az embereket. – suttogta a fülembe, majd eltűnt a tömegben.
Mire ellenkeztem volna, hogy nehogy egyedül merjen hagyni, már nem láttam sehol. És ami még jobban megijesztett, hogy a bandából senkit nem láttam. Jól van Dorothea, megtudod csinálni! – bíztattam magam. Csak az a helyzet, hogy nem egészen jött be. Az emberek körülöttem a zene ütemére táncoltak, így próbáltam én is mozogni. Kívülről biztos úgy néztem ki, mint aki életében nem táncolt. Pedig elvileg tanár vagyok. Mire észbe kaptam már egy üres pohár volt a kezembe, s annak tartalma a torkomat égette végig. A zene egyre jobban átjárta a testemet és egész beleéltem magam, míg valaki meg nem fogta a csípőmet és úgy ringatózott velem. Olyan szorosan tartott, hogy nem tudtam hátra nézni az illetőre.
-Folytasd, amit idáig csináltál - súgta a fülembe az idegen.
Hiába csak egy pohárkával ittam abból a löttyből, de az olyan ütős volt, hogy nem ellenkeztem. Lehet máskor is kérek abból a valamiből, mert sokkal felszabadúltabb vagyok.
Tánc közben még lecsúszott néhány pohár alkohol, s néha elcsattant egy – egy csók is, ami más körülmények között nagyon zavarna, de most úgy érzem, végre élek. Ez jó, nem? Végülis ezt akartam
A partnerem egy idő után megunta a táncot, s kezemnél fogva kezdett húzni a lépcső felé. Nagyon remélem, hogy csak vécéznie kell, és nem szeret egyedül kimenni azért rángat maga után!
Az emeletre érve, lassított a tempóján, de csak azért, mert minden szobába benyitott, ami a folyosón volt, s mikor talált egy üreset behúzott, becsukta utánunk az ajtót, s már csak azt éreztem, ahogy a hátam a keményfának csapódik. Hát ebből nem csoportos pisilés lesz Egy pillanat! Mégis mi a jó francot csinálok? Ennyire biztos nem üthettem ki magam.
-Sajnálom, de nek- próbáltam eltolni magamtól, a nyakamra tapadó srácot.
-Css Ne mondj semmit. Csak élvezd! – suttogta.
-Épp ez az! Nem akarom élvezni, főleg nem veled!
Jó formán nem értem el semmit, csak azt, hogy jobban lefogjon. Hiába ficánkoltam, a szorításán nem engedett. Fájdalmamban párszor felsikkantottam, de ezt meg se hallotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése