Visszagondolni arra a napra még mindig fájt. Nem tudom mennyi időnek kell még eltelnie, hogy ne sírva gondoljak vissza a balesetre.
Chanyeol végig szorosan ölelt, miközben meséltem neki.
- Sajnálom, hogy összetaknyoztam a pulcsidat és sajnálom, hogy most mondtam el, de úgy éreztem ideje megosztanom valaki mással is. – könny áztatta szemeimet ráemeltem. Olyan bájos volt. Úgy nézett ki, mint egy angyal.
- Ne butáskodj. Köszönöm, hogy elmondtad. De kérdezhetek valamit? – aprót bólintottam. Végül is ha belekezdtem akkor már mindegy. – Kiderült, hogy a szüleid hova akartak vinni?
- Nem. Erről senki más nem tud. Aki valamennyire is ismeri a részleteket, az is csak úgy tudja, hogy kirándulni mentünk a hegyekbe.
A zsebemből elővettem egy zsebit. Megtöröltem a szememet, s az orromat is kifújtam. Nagy levegőt vettem, és mikor úgy éreztem, hogy készen állok, tovább mentünk a titokzatos hely felé.
- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Egy olyan helyre, ahol őszintén beszélhetek.
- Miért, idáig nem voltál őszinte?
- Nem igazán. – ahogy rám nézett, láttam a szemében a bánatot, de ugyanakkor a reménység is ott lapult benne.
Nem tudtam mi tévő legyek. Ha rákérdezek mi bántja, biztos azt mondja semmi és magára erőlteti a maszkját. Azt akartam, hogy bízzon bennem, mint én benne és hogy ugyan olyan fontos legyek neki, mint ő nekem. Bármilyen furcsa is ezt mondani, de szeretem Chanyeolt. Ez a hónap elég volt, hogy rájöjjek létezik szerelem első látásra. Néhányszor eljátszottam a gondolattal, hogyha mi együtt lennénk, akkor mennyi minden változna? A válaszon viszont kevesebbet agyaltam. Igazából nem is akartam belegondolni mi lenne akkor, ha mi együtt lennénk. Az a darab papír, amin ott virít a saját kézírásommal a nevem, megakadályoz minden ilyen dologban. De sajnos az érzéseim mindig mást mondanak és néha meg is feledkezek a szerződésről és vágyódom a mellettem sétáló angyalomhoz. Tudom, hogy ez nem helyes és ahogy most vannak a dolgok köztünk így minden jó. Nem tudom, hogy egy idő után elég lesz az a papír, hogy féken tartson, de Chanyeolért próbálom húzni azt a határt minél tovább. Nem csak a szerelmemet veszíteném el, hanem egy nagyon jó barátot is, ha megszegném a parancsokat. Megérné? Nem tudom.
Egy nagy irodaházba léptünk be. Chanyeolt követtem a sötétségben egészen egy liftig.
- Bekötöm a szemed egy kendővel, hogy ne less.
Megkérdezte mennyit mutat, mire találomra mondtam egy számot. Mikor megbizonyosodott, hogy tényleg nem látok semmit, a derekamat fogva adta az utasításokat. Lifttel mentünk a legtöbbet, de azt nem tudtam hány emeletet. Végül leültetett egy fotelba, de azt mondta, hogy a szemfedőmet ne vegyem le. Hűvösség áradt szét bennem, mert nem éreztem az érintését, de mikor meghallottam a zongora hangját nem tudtam türtőztetni magam és leszedtem a kötést a fejemről. Hamar felismertem a dal akkordjait. Egyszer hallottam ezt tőle, akkor is csak koncert közben.
A srácok meghívtak a ma esti koncertjükre. Jinával és Riával a színfalak mögött beszélgettünk, s a koncert előtt tíz perccel kimentünk a nézőtérre. Mikor a színpadon megjelentek a fiúk mi is a rajongókkal sikítottunk. A dalokat énekeltük, bár én egy – kettőn kívül nem ismertem többet, de próbáltam nanázni. A vége felé közeledve Chanyeol szóló száma következett. John Legend – All of Me című dalával. Olyan szépen és tisztán énekelte, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Szegénynek a mikrofonja mindig elcsúszott, ezért egy emberke a stábból oda ment neki tartani.
A szemembe ugyan úgy könnyek gyülekeztek. Miért énekli ezt nekem? Idáig sikerült visszafognom magam és kevésbé kimutatnom az érzelmeimet, de ezek után? Összezavarodtam.
- Tudom elég furcsán időzítettem, de nem hiszem, hogy sokáig bírnék semlegesen viselkedni veled. Nem tudom te, hogy érzel, de én napról – napra jobban megkedvellek. – idegesen állt fel a zongorától, de nem nézett a szemembe. – Azt hiszem, hogy az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz. Igaz, hogy te valójában a bátyádhoz jöttél és vele kéne több időt töltened, pont ezért bocsánat kéréssel tartozom, amiért mindig elrabollak tőle. – egyre közelebb lépett hozzám, míg az utolsó szavainál előttem meg nem állt. Megfogta a kezemet, s a szemembe nézett. - Nem lehetne, hogy én is az életed része lehessek?
Szótlanul álltam. Nem tudtam megszólalni és ez a Chanyeol szemében lévő remény lángját kioltotta. Szégyelltem magam, amiért egy hang se jön ki a torkomon ezért inkább megöleltem. Kis ideig vacillált, hogy visszaöleljen – e, de végül az érzelmei győztek és körül zárt a karjaival. Orrát a hajamba fúrta és éreztem, ahogy egy puszit lehelt a fejem búbjára. Lassan elhúzódtam tőle, amikor kellően visszanyertem a hangom.
- Hol is kezdjem? – húztam az időt. – Először is. Honnan veszed, hogy idáig nem voltál az életem része? Másodszor. Téged is lehet kedvelni, főleg akkor, ha olyan vagy mint ma. Harmadszor. Remélem sokszor elrabolsz még az esti sétákra. - itt volt az a bizonyos határ, amit nem voltam képes többé betartani, de hogy utasíthattam volna vissza egy ilyen vallomást?
A komor tekintetét hamar felváltotta a boldogság, s egy nagy mosoly terült el az arcán.
Egy ideig ott maradtunk a kanapén beszélgetni, s mivel elég későre járt haza indultunk. Egymás kezét fogtuk és némán sétáltunk. Minden rendben volt.
A házba érve levettük a cipőnket, majd felmentünk az emeletre. Chanyeol a homlokomra nyomott egy csókot, s egy „Jó éjt Tiny-vel” elment a szobájába. Egy nagy sóhaj hagyta el a számat és én is bementem a szobámba. Gyorsan átvettem a pizsamámat és bedőltem az ágyba. Kísértetiesen hasonlított a mostani helyzet arra a napra, mikor ide jöttem. Ha lehunyom a szemem nem látok mást csak őt. Ahogy elém állt, s kitárta a szívét. Az öröm és a szeretet a szemében, mikor rám nézett. Aish, bele fogok őrülni a gyomromban repkedő pillangókba. A fejemre szorítottam a párnámat és kiadtam magamból a hirtelen jött adrenalint. Nem sokat segített a visítás, de valamennyire csillapította az energiámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése