Jungkook
Destiny szavait követve, elindultam valami kiutat keresni. Nem tudtam
pontosan merre megyek, de olyan érzésem volt, mintha körbe - körbe rohangálnék,
mint egy mókuskerékben az egér. Egy hirtelen ötlet miatt, a könyvből kitéptem
egy lapot, amit apró darabokra osztottam és bizonyos pontokon elszórtam, hogy
megbizonyosodjak merre voltam és merre nem. Mivel semmi légmozgás nincs kétlem,
hogy elfújná a szél. Újra elindultam a kerítések között. Ezt is csak az
átkozott egerekhez tudom hasonlítani, mikor az emberek belerakják őket egy
ládába, ami tele van akadályokkal és azon kísérleteznek, milyen gyorsan találja
meg az elrejtett sajtot, a szimata segítségével. Nagyából ez össze is foglalja,
ahogy érzem magam. Köztem és közte csak annyi kis különbség van, hogy ő tud a
szagló érzékszervére hagyatkozni, míg én nem. Olyan remény vesztett érzés, hogy
hiába megyek, nem találom meg, amit keresek. Ugye milyen hihetetlen? Keresek
valamit, amit még magam sem tudok. Hogy néz ki? Mekkora? Milyen színű? Létezik?
Merre van? Miért nem találom? Sok – sok kérdés, mikre oly jó lenne tudni a
válaszokat. Mennyire megkönnyítené az életem... Várjunk, hisz én már nem élek.
Akkor jó formán miért is sietek? Egy újabb kérdés, ami megválaszolatlanul
marad. Hiába kérdeztem Destinyt, nem adott pontos választ, csak körülírást,
amivel nem segített sokat, hisz még mindig nem tudom a fejében kialakuló képet
arról, ami most körülöttünk zajlik. Lehet össze van zavarodva, ahogy én is. Bár
ő mindig is összeszedettebb volt nálam, amit mindig csodáltam benne. Ha
valamilyen konfliktusba keveredett, könnyen kimászott belőle úgy, hogy a másik
fél se sérüljön. Talán nem mutatott ki annyi érzelmet, ha rá néztél, de ha
közelebbről csodálod a gyönyörű vonásait, bizony észre lehetett venni a gondterheltséget,
ami leginkább a tekintetéből tükröződött.
Sokáig csattogtak még az agy forgató tekervényeim, s mikor feleszméltem a
papír fecnik a földön hevertek, mintha egy tapodtat se mozdultam volna. A
kezemben pihenő könyvre esett a pillantásom, s a rácsíptetett tollat
tanulmányoztam. Még mindig nem váltott... Talán lehet nem is fog, vagy
egyáltalán nem is csinált semmit. Végül is, annyi abszurdum történt körülöttem,
hogy semmin sem lepődnék meg. Még azon se, ha kiderülne ez az egész csak egy
álom vagy akár egy elme játék. Érzem lassan kifog derülni az igazság, de vajon
mennyit kell rá várni? Az itt töltött idő is már örökké valóságnak tűnt, csak
az nyugtatott meg, hogy Destinyvel beszélhetek. Bár, ha jobban belegondolok nem
is tölt el, akkora nagy zavartalansággal, mivel jó formán semmilyen információt
nem oszt meg velem. Ez lehet azért, mert annyi időt elpazaroltunk ahelyett,
hogy normál emberek módjára beszélgettünk volna, mint az osztálytárs az
osztálytárssal, vagy egy szomszéd a szomszéddal. Sose fogom megtapasztalni,
milyen kapcsolatom lehetett volna Destinyvel, ha lett volna elég bátorságom
bevallani az érzelmeimet. Igen. Az is egy kapcsolat, ami mostanában folyik,
mert tény és való, hogy nem valami hétköznapiról van szó, inkább lehetne hívni
természet felettinek. Végül is, a világok közti kapcsolat tényleg a felsőbb erökhöz
tartozik. Ugye lehet két külön világnak nevezni ezt a... a... helyzetet?
Megint elindultam, de most próbáltam más úton menni, de ahogy haladtam
előre, újabb és újabb papír cafatok kerültek a látó mezőmbe. Nem hiszem el!
Újra és újra csak körbe - körbe sétálgatok.
Pedig biztosan az ellenkező irányba kanyarodtam az elágazásoknál... Aish!
Leültem a földre, s kinyitottam a naplót.
Destiny! Esküszöm, hogy próbálkozom, de erről az átkozott helyről nincs kiút!
Amúgy a toll még nem vált... azaz de. Átváltott a szám kettesre. Ez jelent
valamit? Egyáltalán segítettem vele?
Szia Jungkook! Ma én is kutatgattam, de jó formán semmi használhatót nem
sikerült kiokoskodnom, azokból a könyvekből. Várj gyorsan megnézem mennyi az
idő.
Ühhüm...ahogy sejtettem. A mi idő számításunk szerint vált. Pontosan 24
óránként. Bár jó lenne tudni, hogy mit jelent, de ez is valami, hogy legalább a
váltás idejére rájöttünk.
Jobban mondva rájöttél...
Nem Jungkook. Egy csapat vagyunk, ugyan azzal a problémával, amit együtt
fogunk megoldani.
Jól esik ezt látni, bár ha hallhatnám még jobb lenne. Apropó. Neked még
nem fordult meg a fejedben, hogy olyan az egész szituáció, mint egy kicseszett
fantasy film?
De, hidd el. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy miért pont velem tudsz
kommunikálni a családod vagy a barátaid helyett. Van egy olyan érzésem, hogy
hiába tenném fel neked ezt a kérdést, te se tudnál rá választ adni.
Tényleg nem tudnék. De örülök, hogy így alakult. Kaptunk a Sorstól még
egy esélyt, hogy normálisan megismerkedjünk.
De miért? Sokkal egyszerűbb lett volna azzal a tudattal élni, hogy
tudomást sem szereztél rólam. Így meg... Nem akarlak elveszíteni megint, Kook! Idáig
is azt hittem, hogy bele fogok őrülni a halálodba, de ha eltűnsz, esküszöm bele
halok a hiányodba.
Ne sírj kérlek! Látom a cseppeket a papíron... Megígérem, hogy mostantól
mindig veled leszek és nem hagylak magadra. Mennyi minden másként történt
volna, ha egy héttel ez előtt kezdtünk volna el beszélgetni...
Szeretlek Jungkook!
Szeretlek Destiny!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése