- Várj egy kicsit. Milyen komoly dolog történhetett egy ilyen fiatal lánnyal, hogy máris elege legyen mindenből? – szólalt meg a kar tulajdonosa.
Leült mellém és akkor tört rám a felismerés. Ez a srác jött be az öltözőbe szólni Baekhyunnek, hogy nem sokára kezdenek. Ohh ne ne ne!
- Destiny, igaz? Én Chanyeol vagyok. Nem volt alkalmam bemutatkozni a koncert előtt, Baek hamar elrabolt tőlünk.
- Örültem a találkozásnak, de nyugodtan visszamehetsz a „bátyámhoz” és mondd meg neki, hogy tegyen úgy mintha a mai nap meg sem történt. Ígérem nem keresem többet.
- Nehéz lenne elhinni, hogy nem ő küldött? – rám sandított várva a reakciómat. – Mindig ki szoktam ide jönni, ha ki akarok kapcsolni egy picit. Feltételezem te is a gondolataiddal küzdesz. – a szél megint feltámadt és mivel csak egy póló volt rajtam végig szaladt rajtam a hideg. Chanyeol készségesen levette a pulcsiját és a vállamra terítette. Megcsapott parfümjének férfias illata.
- Köszönöm. – hálásan pillantottam rá, mire elmosolyodott. – Most miért jöttél ki?
- Hmmm. Túl nagy a hajtás és, hogy mindig a jó oldalamat mutathassam, kell egy kis idő, hogy mindent átgondoljak. Hogy biztos legyek magamban. Ezeken kívül pedig szeretek leülni egy padra és nézni a körülöttém lévő világot. Minden esetre remélem az élők sorait fogod gyarapítani még sokáig és találkozunk még. De azt hiszem nekem vissza kell mennem a többiekhez, mielőtt aggódni kezdenének.
- Én is megyek. Azt hiszem egy kis pihenés nem ártana. Mióta a szüleim meghaltak nem igazán aludtam, úgy igazán. Talán utoljára akkor, mikor felébredtem az altatásból.
- Baekhyun nem mondta el mi történt, de ebből annyit sikerült kikövetkeztetnem, hogy te is megsérültél.
Aprót bólintottam. Megkért, hogy meséljem el azt a bizonyos napot, de nemet mondtam. Ma találkoztunk először és hiába beszélt le az öngyilkosságról még nem jelenti azt, hogy mindenbe beleütheti az orrát. Szerencsére nem sértődött meg, hanem témát váltott. Mindenféléről beszélgettünk, többek között arra volt kíváncsi, hogy minek tanulok. Elmeséltem neki, hogy a továbbtanulás helyett, az ideutazást választottam és majd a következő évben kezdem el az egyetemet.
Végül egy kertesház előtt álltunk meg.
- Ugye bejössz? – nézett rám reménykedve.
Magamban vaciláltam, de végül egy nagy sóhaj kíséretében bólintottam. A házba belépve Chanyeolt megrohamozták a fiúk. Leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy hol volt ilyen sokáig. Engem nem vettek észre, mivel mögötte álltam, de mikor félrelépett mindenki csendben maradt. Baekhyun kilépett a sorból és a szemembe nézett.
- Destiny, kérlek ne haragudj. Nem szabadott volna azt mondanom. Tudom, hogy hülyén jön ki ez az egész, de kérlek maradj velem, velünk. Adj egy második esélyt, hogy megismerhessem a testvéremet.
- Ugyan, te csak az igazat mondtad. És van egy olyan mondás, hogy mindenkinek jár a második esély.
Baek magához vont egy ölelésre. Most én is visszaöleltem, de nem tartott sokáig, mert valaki a csuklómnál fogva elhúzott és leültetett a kanapéra.
- Ismerkedjünk! Kezdem én. A nevem Kim Min Seok, de szólíts csak Xiuminnak. A többiek : Chen, Kai, Lay, Suho, Sehun, D. O., Chanyeol, de vele gondolom már megismerkedtél.
Próbáltam megjegyezni a neveket és a hozzá tartozó arcokat, több – kevesebb sikerrel.
- Örülök, hogy megismerhettelek titeket. És előre is elnézést kérek, ha összekeverek valakit, de mentségemre szóljon elég hasonlóak vagytok.
Egy emberként nevettek fel. Lehet a közösség teszi vagy a tudat, hogy lett egy bátyám, de hosszú idő óta nekem is mosoly húzódott az arcomra. Chanyeol leült mellém a kanapéra, míg a többiek a földön ülve piszkálták egymást.
- Többet kéne mosolyognod! – súgta. – És remélem a mai este történése soha többet nem jut az eszedbe. De nyugi addig nem szólok senkinek. – hátra dőlt és a karját kinyújtotta a kanapé támláján.
- Desy, itt maradsz éjszakára? – kérdezte Kai, mire megvontam a vállam.
- Nem hiszem. Vissza kéne mennem a szállodába, mielőtt Carol mindenkit ugraszt, hogy eltűntem. Szóval ha nem haragszotok én megyek is. – felálltam és levettem Chanyeol pulcsiját. – Köszönöm! – nyújtottam felé.
- Vedd fel, kint hűvös van. De ha megvársz míg én is felveszek egy pulcsit, akkor elkísérlek. – éppen állt fel, mikor megállítottam.
- Maradj csak. Jó éjt mindenkinek! – intettem nekik, majd kiléptem a levegőre.
Mi lett volna, ha pár órája leugrok, arról a falról? Akkor is meggondolta volna magát Baekhyun? Vagy hiányoztam volna valakinek?
Gyorsan megráztam a fejem. Nem gondolhatok többet az öngyilkosságra. Nem is értem, hogy fordult meg a fejemben. Mindenesetre egy picit örülök, hogy Chanyeol megállított. De miért volt ilyen kedves? És egyáltalán miért beszélt le, az ugrásról? Egyszerűen hátat fordíthatott volna és elsétálhatott volna, de nem tette meg.
A szobámba érve írtam egy SMS-t Carolnak: „Sajnálom, hogy szó nélkül eltűntem. Holnap beszélünk, most túl fáradt vagyok. D”
A válasz szinte rögtön érkezett. „Ajánlom is, hogy holnap mindent elmesélj! C”
Bementem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, majd felkaptam egy pizsamát és befeküdtem az ágyba. A plafont bámultam. Ahhoz képest, hogy milyen fáradt voltam, nem tudtam aludni. Akár hányszor lecsuktam a szemem, mindig a folyó melletti jelenet játszódott le bennem. Chanyeol érintése, mosolya és hangja rabul ejtett. Lehetséges, hogy máris kedveljem? Nem. Nem is ismerem, már hogy kedvelhetném? Maximum csak szimpatikus. Jézusom! Ki kell verjem a fejemből.
- DESTINY! Ébredj. Mindent tudni akarok! – rázogatott Carol.
- Hagyj békén, aludni akarok. – dobtam rá egy párnát.
Bosszúként elhúzta a függönyt. A fény még csukott szememen is kiégette a retinámat. Ezek után aludjon az ember.
Egy óra múlva, már mindenbe be volt avatva, kivéve az öngyilkossági kísérletembe. Ha arról tudomást szerezne, biztos visszaráncigálna Amerikába és bezáratna egy elmegyógyintézetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése