Aprót bólintottam, majd Carollal felszálltunk a gépre és elfoglaltuk a helyünket.
- A testvéred nem tud kijönni elénk, mert koncert próbájuk van, de elküld egy biztonsági őrt és ő odavisz majd a stadionba. És gondolom, akkor már koncerten is maradhatsz.
Nem tudom, hogy örüljek vagy ne. Egy idegen országban leszek, körülöttem csupa idegen arcokkal. Hajj, bárcsak itt lenne apa és megnyugtatna, hogy minden rendben lesz.
Miután leszálltunk a gépről és a férfit is megtaláltuk, aki majd elvisz a stadionba, elköszöntem Caroltól majd beültem az autóba és a motor már fel is bőgött. Az elsuhanó táj, teljesen más volt, mint Amerikában. Szöul mostanában egy eléggé felkapott város lett és ez meg is látszik rajta. Mindenhol nyüzsgő emberek voltak.
Mire észbe kaptam már a VIP bejárat felé sétáltunk a biztonsági őrrel. Furcsa izgalom járta át a testemet. Minden most fog kiderülni. Jól döntöttem vagy sem?
- Destiny! Végre megérkeztél! - a hátam mögül jövő hangra kicsit megugrottam, főleg, hogy koreaiul beszélt. Kis korom óta beszélem a nyelvet, de a fülem még nem igazán szokott hozzá.
- Elnézést, megismételné? - kértem udvariasan hátra fordulva.
- Bocsánat a heves reakcióm miatt, de mindenki annyira izgatott, hogy végre megismerhet.
- Én is örülök, hogy itt lehetek....
- Vicky. - segített ki és felém nyújtotta a kezét, amit örömmel megráztam. Ohh Istenem csak a mai napon legyek túl!
- Gyere! - húzott a kezemnél fogva. - Emberek, megérkezett a vendégünk!
Hangos ajtó csapódások, majd egy tucatnyian körbevettek a nevemet kántálva.
- Destiny! Hát megérkeztél! - ölelt magához az egyik. - Srácok, nem gond ha később ismerkedtek meg a hugicámmal?
Mindenki egy emberként bólintott, majd elmentek. Baekhyun - a szavaiból ítélve - átkarolta a vállamat és úgy sétáltunk be az egyik helyiségbe.
- Baekhyun! Kérdezhetek valamit? - bólintott és leültünk az öltöző kanapéjára. - Te tudtál rólam korábban?
- Hogy őszinte legyek, azt tudtam, hogy apám újra megnősült és, hogy született egy közös gyerekük, de különösebben nem izgatott, hogy megismerjem a családját.
A válasza könnyeket csalt a szemembe. Megpróbáltam visszatartani, de nem sikerült. Baek magához húzott és nyugtatólag elkezdte simogatni a hátamat, de hirtelen felpattantam.
- Miért vagyok itt?
- Destiny! Ne csináld ezt, kérlek. Nem úgy értettem.
- Miért vagyok itt? Csak erre a kérdésre válaszolj!
- Mert eljöttél! Ezt akartad hallani? - csattant fel.
- Bocsi a zavarásért, de két perc és kezdünk.
- Nem tartalak fel, úgyis készültem menni. Viszlát!
Hátat fordítottam a két fiúnak, majd rohanva elhagytam az épületet és fogtam egy taxit. A sofőrt megkértem, hogy vigyen a szállodába, ott töltök egy éjszakát és meglátom, hogy holnap mihez kezdek. Erre szokták mondani: „Minden nap egy új esélyt jelent."
A könnyeimet törölgettem, s közben Baekhyun szavaira gondoltam vissza. Ezek szerint, hiába fűznek össze rokoni szálak, nem akarja tartani a kapcsolatot. Mit is hittem? 18 évet nem lehet semmisnek tekinteni!
A szállodába érve, felmentem a lefoglalt szobámba, s átöltöztem a futó ruhámba. Ide fele az úton láttam egy parkot, ami most megfelelőnek tűnik, hogy kiszellőztessem a fejem. Egy kicsit bemelegítettem és nyújtottam a szobámba, majd elindultam. Minden gondolatot próbáltam száműzni a fejemből, több - kevesebb sikerrel.
A környezetemre koncentráltam, hogy minden kis részletet megpillantsak. A park egy folyó mentén terült el. Minden ki volt világítva. Gyönyörű volt. Az Idő is kellemes volt a mozgáshoz, és meg is nyugtatott. Leültem pihenni az egyik padra, ami pont a fénylő hídra nézett. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de igenis kezdtem fázni. Felálltam és odasétáltam a kőből épített falhoz. A folyó mozgását figyeltem és olyan vággyal töltött el, hogy beleugorjak és érezzem a testem körül a hideg hullámokat. Mennyivel egyszerűbb lenne minden? Már senki nem él akinek hiányozhatnék, Baekhyun is kijelentette, hogy nem akart velem megismerkedni. A lábamat átvetettem a falon, a mélybe néztem és már készültem feladni az életemet, de két erős kéz megállított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése