Half Brother ~ Tizedik fejezet

Utoljára, akkor zokogtam ennyire, mikor a szüleim temetése volt. A szüleim... Az ő történetüket is neki meséltem el legelőször. Mindent vele osztottam meg.
Az idáig lógó lábaimat most felhúztam a kőfal tetejére, s a fejemet a térdemre hajtottam. Olyan szerencsétlen vagyok! Új szabály: sose szeress bele a bátyád legjobb barátjába, aki idő közben a te legjobb barátod is lesz. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállamon megpihenni, s mikor felnéztem Chanyeol könnyektől csillogó tekintetével találkoztam. Nem akartam, hogy hozzám érjen! Hagyjon engem békén, had felejthessem el őt. Arrébb húzódtam, de hiba volt. Túlságosan a fal szélén ültem. Fölkészültem a legrosszabbra, amit idáig nem akartam, de most mégis a küszöbén álltam. Ám két erős kar fonódott körém, s nem hagyta, hogy leessek. Egy biztonságot nyújtó padhoz vitt, ahol az ölébe ültetett, s nem engedett el. Nem tudtam mit akarok. Valamilyen szinten örültem, hogy utánam jött, de nem voltam benne biztos, hogy képes leszek a szemébe nézni, s hallani a hangját. Túlságosan megbántott, de megkérdeztem tőle, amire a legkíváncsibb voltam.... Hogy ki volt az. Nem a feltett kérdésre válaszolt rögtön.
- Annyira sajnálom az egészet! Mikor elmentél tényleg nagyon hiányoztál... Nem ittam sokat, csak két pohárral és megjelentél az ajtóban. Most már tudom, hogy nem te voltál, de akkor határozottan meg voltam győződve róla. Csak annyira emlékszem, hogy felmentünk a szobába. Reggel egy kis papír fogadott, amin minden le volt írva. Többek közt, hogy bedrogozott. Destiny, én tényleg annyira sajnálom! Tudom, hogy most valószínűleg utálsz, de ennyivel tartoztam neked. Valójában sokkal többel... Tudod, csak Kai tudta, de megkértem, hogy ne mondjon semmit, mert személyesen akartam elmondani...
- Ki volt az? – kérdeztem meg újra.
- Carol.
Nem tudom milyen kémiai folyamatok játszódhattak le a testemben, de olyan érzés volt, mintha a szívem le akarna állni. Lehet meg is tette csak a sokk hatás miatt nem érzékeltem. Mikor az élet valamelyest visszaszállt belém, felpattantam Chanyeol öléből, s futni kezdtem. Hallottam, hogy utánam szólt, de nem fordultam meg. Magával ragadott a hév, s nem tudtam megállni a házig. A könnyeim még mindig potyogtak, de már kevésbé sűrűn. A folyosóra lépve jöttem csak rá, hogy milyen csendes a ház. Ilyenkor persze mindenki eltűnik. A pár ajtóval arrébbi helységbe mentem, s a fürdőben levettem a ruháim és a tűz forró zuhany alá álltam. Minden mocskot le akartam mosni magamról, ami a mai napon ért. Nem számít, hogy nem fizikailag fájtak a szavak, de mégis koszosnak éreztem magam mindenhol. Az ajtón öklök dörömbölése hallatszott, de túlságosan messze volt a gondolataimtól, hogy ráfigyeljek. Kis idő után már a zuhany tálcán ültem, s a víz úgy égette tovább a bőrömet.
Nem tudom elhinni, hogy Carol ilyen tettre vetemedett. Bíztam benne. Volt idő, mikor csak ő volt nekem. A bátyám befogadta. És tessék, ez az ő hiper-szuper hálája. Ennyire szörnyű lennék? Mindenki elfordul tőlem. A szüleim azt akarták, hogy abban az autóban haljunk meg mindhárman, a bátyámat nem érdekeltem, Carol meg elveszi tőlem, aki a legfontosabb mérföld kövem volt. A barátaim titkolóznak a hátam mögött és úgy tesznek, mintha minden rendben volna.
Mikor rájöttem, hogy a lelki mocskot, - ami valójában én vagyok – nem tudom eltűntetni a csobogó vízzel, kimásztam a zuhanyzóból, s miután megtörölköztem felvettem egy rövid nadrágot, plusz egy pólót, ami valószínűleg Chanyeolé, mivel négyszer akkora volt, mint amekkora kellett volna. Lementem a konyhába inni egy pohár narancs levet, s mikor visszafele menet a nappalin keresztül mentem, megláttam ahogy Chan a kanapén fekszik. Apró mosoly jelent meg az arcomon. Milyen figyelmes... De aish! Nem haragszom rá, és nem is akarom, hogy magát hibáztassa olyanért, ami az én hibám. megköszörültem a torkom, s rám irányította tekintetét, s mikor intettem neki, hogy jöjjön, lassan feltápászkodott, s követett. A szobában befeküdtem a helyemre, és Chanyeol is hasonlóan tett, s mikor lefeküdt hozzá bújtam. A karjaival közelebb húzott magához.
- Szeretlek! – suttogta a hajamba.
- Én is téged.
Nyomtam egy puszit a mellkasára, s utána elnyomott az álom.
Reggel a napsugarak vakító fénye miatt keltem. Nem tudom, hogy örüljek e neki, vagy sem. Álmomban minden olyan szép volt, most meg visszakerültem a rémítő valóságba. Kicsit még csukva tartottam a szemem, de nem sikerült visszaaludnom. Feladva kikeltem az ágyból, s lementem a földszintre.
- Jó reggelt! – köszöntem a nappaliban ülőknek.
Csend lett és mindenki felém nézett. Ria felpattant a helyéről, s felém sietett. Szorosan megölelt.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mondtuk el. Baekkel úgy gondoltuk, mikor visszajössz személyesen mondjuk el a jó hírt, de megelőztek. Sajnálom!
- Jó hír? Az neked jó hír, amit tegnap elmondott Kai?
Összezavarodtam. Mióta jó hír az, ha megcsal a párod ráadásul nem egy ismeretlennel?
- Szóval nem örülsz, hogy nagynéni leszel? – sütötte le szemét.
- Mi? Te...te...te terhes vagy?? Mikor, hogy?? Várj! Ezekre nem kell válaszolni, mert nem érdekel. De.... Ez tényleg jó hír!